A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 11. 1984 (Debrecen, 1984)

Tanulmányok - Varga J. János: A Tiszántúl felszabadítása a török uralom alól

okozta károk és a sarcolás tetemes összegre rúgott: egy 1967-ben összeállított jegyzék szerint 3 334 000 rajnai forintot tett ki.9

I. Lipót császár roppant nehéz helyzetbe került, mert két frontos küzdelemre kényszerült. Helyzetét súlyosbította, hogy német fejedelmek nem álltak egységesen mellé, így csak 1689. február 14-én tudott hadüzenettel válaszolni a „legkeresztényibb király” támadására. Ez természetesen a magyarországi front rovására történt meg, ahonnan 30 00 katonát kellett a Rajna vidékre vezényelni, hiányukat pedig csak nagyon lassan és részben sikerült pótolni a Magyarországon toborzott ezredekkel.

Mindebből az következett, hogy a szövetségesek számára 1690 a kudarcok éve lett: Thököly Imre Zernyestnél szétverte az egyesült császári-erdélyi sereget, s újra török kézre került Vidin, Nis, Galambóc, Szendrő, Bel- grád, Lippa, Lugos és Karánsebes.

Szerencsére a törökök sikerei ennél nem nagyobbak és nem tartósak, de a front így is visszakerült a Balkánról a Dráva—Száva vonalára: 1690 után Belgrád falai mögül és Pétervárad sáncrendszeréből néztek egymással farkasszemet a hadakozó felek.

Mindez meghatározta a háború további menetét és a tiszántúli területek teljes felszabadításának időbeni lehetőségét, ugyanakkor megnyitotta a törökök számára a kiskaput a még birtokukban levő temesi és tiszántúli várak (Temesvár, Gyula, Várad) utánpótlásának biztosítására, és a Maros, valamint a Kőrösök vidékének felprédálására, egészen Debrecenig. Az alföldi városok többsége ugyanis kerítetlen volt, és biztos zsákmányul szolgált a portyázó csapatoknak. Kivételt csak Szolnok és Szeged képezett, ezek viszonylag jól megerősített helyeknek számítottak. Szeged erődrendszere még a török előtti időben épült ki, a hódoltság évtizedeiben nem sokat változott, inkább csak megerősítették: falait kijavították és a belső oldalon földtöltéssel látták el a lövegek elhelyezésére. A falkoronán lőrések, a falsíkból kiugró bástyák szolgálták a hatékonyabb védelmet. A várat a Tisza vizével táplált árok övezte, hasonlóképpen a külvárost, amit még sáncokkal is körülvettek. A Tiszán hajóhíd vezetett át a túlsó partra, ahol a híd és a város védelmére hídfő épült.10

Mindez jóval nagyobb biztonságot jelentett Szeged lakóinak, mint amivel számos alföldi helység rendelkezett, ahol csak árok és karókból összetákolt kerítés szolgálta a védelmet, vagy az sem. És az alföldi mezővárosok többsége ilyen volt, Nagykőröst például 1686 őszén erősítették meg, miután a császáriak bevonultak. A várost árokkal vették körül, s négy kaput nyitottak rajta, ezek közül kettőt felvonóval, kettőt pallóval láttak el.11 Szarvast 1696-ban sáncokkal övezett városnak mondja Ferdinánd Lindner tiszttartó12, Debrecenről pedig a következőket írja 1687-ben egy augsburgi röpiratgyűjtemény: „...nagy kiterjedésű magyar város, Tokaj és Várad

9 Stadtarchiv Worms, Abteilung 1. Äussere Angelegenheiten Nr. 52. Reichstagsakten 1696—1697. IV. Bd.

10 Oltvai F.: i. m. 53. old.

11 Balla Gergely nagykőrösi krónikája a honfoglalástól 1758-ig. Közreadja: Törös László. Nagykőrös, 1970. 83—84. old.

12 Kristó Gyula: Olvasókönyv Békés megye történetéhez I. Békéscsaba, 1967. 139. old.

9