A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)

Tanulmányok - Szűcs Ernő: Törekvések a tulajdonviszonyok megváltoztatására Hajdú-Bihar megye iparában (1944-1946)

TÖREKVÉSEK A TULAJDONVISZONYOK MEGVÁLTOZTATÁSÁRA HAJDŰ-BIHAR MEGYE IPARÁBAN (1944—1946) Szűcs Ernő Tervünk most arról írni, hogy megyénkben milyen tőkekorlátozó intézke­dések történtek a népi demokratikus forradalom első időszakában, s hogy milyen radikális lépések lettek megtéve a tőkés tulajdon ellen 1946-tal bezárólag, ezzel mintegy megalapozva a szocialista szektor későbbi teljes győzelmét. Ennek a nagyszerű tettsorozatnak a végrehajtása — s erre okvetlenül utalni kell beveze­tőnkben — csakis a politikai harcok során elért eredményekkel párhuzamosan történhetett. Minden, a korszakot ismerő előtt világos, hogy az 1948 márciusi államosításra nem kerülhetett volna sor az 1947-es országgyűlési választások, vagy az 1948 tavaszi politikai sikerek nélkül. Az államosítások további folyamata pedig függvénye volt az 1948-as pártegyesülésnek, a Magyar Dolgozók Pártja megalakulásának, a proletárdiktatúra létrejöttének. A korabeli politikai ered­mények tehát kiindulásul szolgáltak a gazdasági téren tett lépéseknek, az ott elért sikerek pedig alapot adtak az újabb politikai haladáshoz. Bár tudatában vagyunk tehát a politika és a gazdaságpolitika szoros össze­függésének, annak, hogy a tőkés körök gazdaságból történő kiszorításának be­mutatása a korabeli viszonyok körültekintő elemzését kívánná, mégis a szűkre szabott terjedelmi keretek most csak azt teszik lehetővé számunkra, hogy csupán a tőkés körök iparból történő kiszorításának eseményeit, történetét mutassuk be, mégpedig a körülmények részletesebb elemzése nélkül. Az iparon belüli döntő tulajdonviszony-változásként az államosítást szok­ták említeni, s megtörténtét a köznapi szóhasználatban rendszerint az 1948-as évhez kapcsolják, mintegy egyszeri eseményként. Egyszeriségét azzal is kihang­súlyozva, hogy végrehajtását — napot is említő dátummal — 1948. március 25- tel jelzik. Más alkalmakkal időpontjaként 1948—1949-et említik. Ez utóbbi eset­ben már kifejezésre juttatják, hogy folyamatról, s nem egy egyszeri történésről van szó. Ez a változás azonban korántsem egy vagy másfél év politikai, gazda­ságpolitikai harcának eredménye volt, hanem a folyamat lejátszódása lényegesen hosszabb időt vett igénybe. Kezdetét 1945-tel, végét 1952-vel keltezhetjük. Ál­lításunk igazolásaként szeretnénk hivatkozni arra, hogy a fasiszta, illetve az el­hagyott javak köztulajdonba vétele a felszabadulás után hamar megkezdődött, s mindezt gyorsan követte a bányák és a négy nagy ipari konszern államosítása, ezért jelöltük a köztulajdonbavétel kezdeti évszámaként; 1945-öt. Ugyanakkor csupán 1949-et követően és döntően 1952-vel bezárólag került sor az önálló kis­17

Next

/
Thumbnails
Contents