A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Bársony István: Paraszti (mezővárosi) kézművesség Bihar megyében a XVIII. sz. végén
mos-kézimunkás megélhetési formáknak, mint a megye települései többségének. A viszonylag magas kézműves arány egyébként következménye annak is, hogy ezek a települések még a közepes nagyságúak közé is alig tartoznak; így az ismertetett százalékszámok némileg torzítanak. A megye kézművessége szempontjából ezeknél egyértelműen jelentősebbnek, meghatározóbbnak tekintjük a mezővárosok szerepét. Differenciált kézműipari tevékenység jelentős számú iparral; az egész megyére, vagy annak egy részére, kiterjedő kereskedelmi központ funkció, jelentős népességkoncentráció; esetleg specializálódás a mezőgazdasági termelés vonatkozásában is azok a tényezők, amelyek együttesen meghatározzák Várad, Váradolaszi, Telegd, Belényes, Mar- gita súlyát a megye gazdasági, kereskedelmi életében. Váradolaszinál a kilenc kérdőpontra adott válaszok között szerepel egyébként a következő mondat: a mesteremberek, minthogy marhás gazdák közöttük igen kevesen vannak, a szolgálatuk redemptiójáért 3 Rft-ot fizetnek! Ha számszerű adatokat nem is közölnek, de számunkra jól hasznosítható feljegyzéseket tartalmaznak a most említett forrás lapjai. Ezek részben megerősítik az eddig általunk elmondottakat, részben pedig kiegészítik. A határban olyan agyag van — írják Margitánál —, amiből valami harminc fazekas mindenféle cserépedényt szokott csinálni; amelyeket részben helyben adnak el, részben pedig a Mezőségre, s más külső helységekre visznek, s búzát hoznak érte. Pósalakán pedig ezt jegyezték fel: nálunk is, Telegden még több fazekas mester ember lakik, akiknek a cserépedényét közülünk marhás emberek harmadából szokták a Mezőségre hordani! A lakosok feles cserépedényeket szoktak égetni, amelyeket pénzen eladnak (Rév). Lakosaik élelmeket fazekas mesterségekkel szokták keresni (Magyarcséke). Lakosaink fazekas mesterséget is űznek, s azzal kereskednek (Lehecsén). A határban olyan agyag van — jegyezték fel Bályogon, Berettyószéplakon, amelyből fazék- és egyéb cserépedényeket lehet csinálni, de egy-egy fazekasnál több most nincs nálunk! A több szakma előfordulásáról tanúskodnak a kerpenyéti bejegyzések: a helységben némelyek fazekasok, csizmadiák és kovácsok, kik maguk kézimunkája által mesterséggel keresik kenyerüket. Felsőverzáron „nagyobb részt kovács mesteremberek laknak, kik mesterséggel táplálják magokat”. Vassal is kereskednek lakosaink, s sokan űznek kovács mesterséget — olvashatjuk Vaskóh válaszai között. A szénégetéssel foglalkozó falvaink számát gyarapíthatjuk a bejegyzések révén Nyárszeggel és Székelytelekkel. Mindkét helyen külön hangsúlyozzák, hogy a szenet eladásra égetik! Egész sor település adatai tudósítanak arról, hogy a lakóik mészégetéssel is foglalkoznak. (Hájó, Nagybáród, Rebegánylázur, Szentelek.) A harangmezőiek nem is a saját határukon, hanem Betfiáén végzik ezt a munkát, s más helységbeliekkel összefogva a kiégetett meszet Váradra szállítják értékesíteni. Hagymás, Kalocsa, Kislaka, Koroj, Krajova, Kumanyesd, Tagadómeggyes, Szakács lakói üveghuta szomszédságában élve, ha akarnak üveggel is kereskedhetnek ! Több településen foglalkoznak fafeldolgozással, szerszámkészítéssel is. Visz- szatérő kifejezés a bejegyzések között: vannak, akik a Körös (Gyepes) vizén lajp- fákat, gerendákat, vályúkat és hajókat szoktak vinni," a közel levő erdőkben 11 11 Erre vonatkozóan lásd: Dankó Imre: A dél-bihari síkság települési változásai. A szerző: Opuscula ethnographica, Db., 1977. c. kötetében; 206—209. old. 167
