A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén (II. rész)
hogy a XVII. század a kalmárok virágkora volt. A boltbérek például még a XVII/XVIII. század fordulóján is háromszorosan, a görögök boltbérét figyelembe véve több, mint négyszeresen múlták felül a kirakodóvásárok jövedelmét. A kereskedők együttes adóját nem ismerjük a XVII/XVIII. század fordulójáról, de számukból és adójuknak a boltbérhez viszonyított későbbi viszonyából (általában kevéssé maradt el attól, a csúcsokon meg is haladta), arra következtethetünk, hogy az is többszöröse volt a vásárbevételnek. A bolti kereskedelem szerepe tehát lényegesen nagyobb lehetett a hasonló termékeket forgalmazó kirakodóvásárokénál. A XVIII. század folyamán a helyzet lényegesen megváltozott. A bolti kereskedelem hanyatlásával ellentétben a kirakodóvásárok forgalma a XVIII. század eleji mélypont után előbb lassan, majd lendületesebben emelkedett. Bevételei az 1770-es években már meghaladták mind a boltbérek, mind a három kereskedő társaság adójának együttes összességét. Az iparcikk stb. forgalomban a boltokról a vásárok felé tolódott el tehát a vásárlók érdeklődése. A kirakodóvásárok előtérbe kerülése más oldalról vetette fel a görög kereskedők versenyének kérdését. A görögök Debrecenből való távozásuk után sem szűntek meg látogatni a debreceni vásárokat: a vásárokon megjelent idegen kereskedőknek még 1781-ben is körülbelül egyharmada volt görög. A küzdelem közöttük és a város között tovább folyt. Debrecen — más városokkal együtt — az országgyűlésen is követelte, hogy korlátozzák őket a törökországi árukkal való kereskedelemre. A görögök viszont a Helytartótanácsnál találtak támogatást.9’’ Figyelemre méltó, hogy az összeütközések a XVIII. század második felében nem a kalmárok és a görögök, hanem a görög kereskedők és a kézművesek között történtek, akik sérelmezték, hogy a görögök kézművesipari termékeket is árusítottak. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy — mint láttuk —, a debreceni kézművesek ugyanebben az időben saját városuk kalmáraival is emiatt viszálykodtak, akkor a kézműipari termékeknek a fogyasztásban, s ezzel a forgalomban is megnövekedett szerepére kell gondolnunk. Láttuk már korábban, hogy a hetipiacok forgalma a XVIII. század folyamán erőteljesen növekedett. Ez egyértelműen utal a mezőgazdasági árutermelés emelkedésére. Kézenfekvő arra gondolnunk, hogy a vidéki-paraszti népesség megnövekedett vásárlóereje a városi kézműipar termékei felé fordult. Mivel pe- dik a kézműves maga árulta termékeit, a megnövekedett forgalom kevéssé táplálta a hivatásos kereskedelmet, illetve konkurrenciaharcot vezetett a kézművesek és a kereskedők között. Megmagyarázná ez azt a jelenséget is, miért nem mutatható ki növekedés a kereskedelmi forgalmon keresztülmenő iparcikkek egy főre eső forgalmában. Ebben az esetben számolnunk kellene bizonyos kézműipari konjunktúrával. Ez azonban forrásainkból nem igazolható egyértelműen. Az iparosok száma — ellentétben a kereskedőkével —, az egész XVIII. században nőtt ugyan, de növekedési üteme valamelyest elmaradt a lakosságéhoz képest. Arra sem igen gondolhatunk — mint erre másutt van példa —, hogy a mezővárosi-falusi ipar növekedne meg: a hajdúvárosok iparosszáma például nőtt ugyan a XVIII. században, de szintén lassabban, mint az össznépesség.95 96 A kézműipari termelés persze nőhetett a mesterszám emelkedése nélkül is, hiszen tudjuk, hogy a céhes műhelyek 95 Zoltai Lajos: Debrecen város százados küzdelme ... i. m. 56. old., HBmL. IV. A. 1011/n. 4. k. 192. old. 96 Zoltai L.: Uo. 48—53. old. 146
