A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 10. 1983 (Debrecen, 1983)
Közlemények - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén (II. rész)
sok eltávoztatására” elrendelte, hogy a kereskedők gazdákat és tizedeseket válasszanak. Néhány évvel később alakult meg a vasárulással foglalkozók külön testületé, majd 1717-ben a sósoké. Mindhárom társaság alkotmányának mintájául a Kalmár Társaság 1715-ös kiváltságlevele szolgált, amelyet a város rendelkezései, korábbi kiváltságok és a lőcsei kereskedőtestület szabályzatának figyelembe vételével szerkesztettek meg.61 Eszerint a társaság élén két — az 1770-es évektől csak egy —, gondviselő vagy gazda állott, akiket minden vízkeresztkor választottak a kereskedők gyűlésében egy évre. A gazdák esküvel kötelezték magukat arra, hogy a társaság vagyonának gondját viselik, rendszabásait megtartják, és megtartatják, a vétkeseket megbüntetik, a társaság érdekeit, különösen pedig privilégiumait megvédelmezik. A gazdák segítségére a kalmároknál tizedeseket is választottak, a kisebb létszámú vásárosoknál és sósoknál erre nem volt szükség. Ehelyett a legfiatalabb tagok segédkeztek a gyűlések összehívásánál, küldönci feladatok ellátásában stb. A tisztségek vállalása kötelező volt, aki kitért előle, az pénzbüntetést fizetett. A gazdákat ugyanakkor díjazásban is részítették: a társaság jövedelmeinek rendszerint egytizede volt az övék. A Kalmár Társaság gazdái ezenkívül évente egy pár csizmát kaptak, s minden újonnan belépőtől egy pár kesztyűt ajándékba. Ezt később pénzben váltották meg. 1767 óta szokásba jött, hogy a gazdák feleségei is kapjanak évente egy-egy pár csizmát és az új tagoktól ajándékot.62 A gazdák munkájukban a társaság szabályzata szerint jártak el, s fő feladatuk annak betartatása volt. Nagyobb horderejű döntésekre, határozatok hozatalára a közgyűlés volt illetékes, amelyet negyedévenként hívtak össze rendszeresen, de szükség esetén rendkívüli közgyűlés is összehívható volt. A gyűlések a céhszabályok felolvasásával kezdődtek. Ezután került sor a folyó ügyek megtárgyalására, ahol szótöbbséggel hozták döntéseiket, ezért a megjelenés pénz- büntetés terhe mellett kötelező volt. A nagylétszámú Kalmár Társaság a kisebb dolgok eldöntésére „bizonyos számú személyt” választott a gazdák mellé, igy csak a „derekasabb” ügyeket vitték a közgyűlés elé. A társaságok a városi magisztrátus felügyelete alatt állottak, gyűléseiken a város megbízottal képviseltette magát. A gazdák megválasztását be kellett jelenteni a tanácsnak, s ilyenkor szokás volt ajándékot is vinni a főbírónak. A társaság ítélete ellen fellebbezni lehetett a tanácshoz, s a bírságpénzekből is rész illette meg a várost. A hamis mértékkel mérőket például 12 forint büntetés sújtotta, s ebből 8 illette meg a várost, 4 a társaságot. Tiltott áruk elkobzására, s „személyhez nyúlni” csak a városnak volt joga. A gazdák kötelessége volt a társaság jövedelmeinek kezelése is. A bevételek a bírságpénzekből és a belépési illetékekből állottak. A kalmárok ezenkívül tagdíjat is szedtek, osztálytól függően negyedévenként 6—4—2 garast. A sósok pedig évente két keddi hetivásár nap árulásának hasznát adták a társaság szükségleteire. Ezekből fedezték a közös kiadásokat, így a más városokban váltott közös kalmárhelyek taxáját, a felségfolyamodványok költségeit, a gazdák tiszteletdí61 A kereskedőtársaságok életének, rendszabályainak ismertetését elsősorban kiváltságleveleik alapján adjuk. A kalmárok 1715-ös kiváltságlevelét közölte Nagy József: A debreceni kereskedő társulatról (1715—1915). DKK. 1916. 113—116. old. Eredetije: HBmL. IX. 14. 1. Az 1793-as módosítás: IX. 14. 3., az 1827-es IX. 14. 4., IV. A. 1013/I/f. 1. A vasárusok kiváltságlevelének csak 1807-es formáját ismerjük. Közölte: Nagybákay Antal: i. m. 33—55. old. Eredetije: HBmL. IV. A. 1013/I/f. 1. 62 Nagybákay A.: i. m. 10. old. 137
