A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Tanulmányok - Ujlaky Zoltán: A Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelempolitikájának főbb kérdései 1900-1914

jelentőségű határozatban mondta ki 1903. február 5-én azt a javaslatát, hogy a nyílt üzlettel rendelkező kereskedők a hetivásárokon ne vegyenek részt. Ez a felfogás az ipartörvény magyarázatával is ütközött, mivel a kereskedés is ipar volt jogi szempontból, tehát, mint helyi iparos, a kereskedő is árusíthatott a hetivásáron. A kamara nézete szerint azonban a kereskedők sok esetben nem is magyar árucikkeikkel versenyt okoztak a kézműiparosoknak, akiknek nem volt üzletük, s egyetlen értékesítési lehetőségük a hetivásári árusítás. A kereskedő üzletébe szoktatja a vevőközönségét, s visszaélésnek minősíthető, hogy ezenkívül a kézműiparosok alkalmi elárusításával versenyezzenek a hetivásárokon.8 E határozatot a többi kamarának is megküldték tudomásulvétel végett. A Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara nem tartotta helyesnek ezt a határozatot, s arról értesítette a debreceni kamarát, hogy a határozat mellőzését kérték, mivel az a forgalmi szabadságot nagymértékben korlátozná. A vásározó kisiparnak nem az a versenye, hogy a vásáron a kereskedő is megjelent, hanem az a baja, hogy sok a felesleges vásár, melyeket a kisiparosok is tűi nagy számban keresnek fel, s egymásnak okoznak óriási versenyt. De ellenezték a határozatot azért is, mert éle a legszegényebb kiskereskedők ellen irányult, akiknek sorsa nem jobb a kisiparosénál, vásárra ugyanis csakis ezek a kiskereskedők jártak. Egyébként az iparosok jelentős részének is volt üzlete, ezeket is el kellett volna tiltani a vásározástól, annál is inkább, mert az iparosok is árusítottak gyári terméket és más iparos cikkeit is összevásárolták és árusították. Tehát ők is inkább kereskedők, mint iparosok sok esetben. Emellett a kiskereskedők rendszerint olyan áruval jelentek meg a vásáron, amit a kisiparos nem termelt, az igazi versenyt a gyár okozta, melyet azonban a debreceni kamara javaslatával nem lehetett meggátolni.9

A debreceni kamara 1904. február 11-én kelt határozatában is leszögezte, hogy nem tartja helyesnek, ha a vegyeskereskedők a helybeli kézműiparosok termékeit árusítják. Emellett ismét kijelentette a közgyűlés, hogy nem helyesli, ha nyílt üzlettel bíró kereskedők a hetivásárokon a kézműiparnak versenyt támasztanak. E tárgyban a kamara 38/1903. kgy. sz. határozatával mozgalmat is kezdeményezett, felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszterhez és támogatására a kamarákat is felkérte. E fellépésnek azonban csak az ipartörvény módosítása útján lett volna sikere, mert az érvényes ipartörvény szerint a kereskedő az iparos fogalma alá tartozott s mindazon jogokkal bírt, mint az iparos, így a hetivásár látogatási joggal is.10

Az országos vásárok ügyében 1905. április 6-án foglalt állást a debreceni kamara. Megállapította, hogy az ország gazdasági viszonyai átalakultak, s azok a körülmények, melyek a vásározást valaha nélkülözhetetlenné tették, az út és vasúthálózat fejlődése folytán jórészt megszűntek. Az új körülmények között a vásározás, az idő- és költségveszteségek miatt több kárral, mint haszonnal járt. A kamara a vásárok szaporítását igyekezett meggátolni, ezt elvi álláspontjává tette. Azonban azt méltánytalannak tartotta, hogy meglevő vásárjogokat, mint szerzett jogokat visszavonjanak amiatt, hogy elvesztették jelentőségüket egyes vásárok. A jogbirtokló község szempontjából nem lehetne a jelentőség hiányát kimondani. A kamarának az a véleménye, hogy az új vásárengedélyek minél kisebb számban való kiadása vezet a kérdés megoldásához. A jelentősé8 DKI jegyzőkönyv, 38/1903. sz., HBmL. IX. 201/b. I. 106/1903. sz. 426/1903.

9 HBmL. IX. 201/b. I. 106/1903. sz. 840/1903.

10 DKI jegyzőkönyv, 29/1904. sz.

77