A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Orosz István: A tanyák kialakulása a Hajdúságban
korán kialakultak, a XIX. század első felében már specializálódott kertész tanyák is voltak. Másutt a földmíves tanyák is csak a XIX. század második felében a nagy gabonakonjunktúra időszakában jöttek létre. A vidi tanyákkal kapcsolatban már jeleztük, hogy a rendelkezésünkre álló adatok többsége az első hajdúsági tanyákat — aligha függetlenül a kései kialakulástól és a hat város gazdálkodásának jellegétől — kezdetleges állatteleltető szállásnak mutatja. Az említett dorogi Farkas György „tanya helynek vagy széna kertnek” árkolta fel földjét. A tanyának a szénás kert szinonimájaként való jelentkezése egyértelműen utal az állatteleltetés funkciójára. Ilyen szénás kert volt a szoboszlói Czeglédi János tanyája is, amelyből 1814-ben Tóth István nyájjuhász „a szénáját el lopta”.59 Szénacsomók voltak a hadházi Csiszárféle tanyán, ahol a rosszul gazdálkodó zárgondnokra az volt a panasz, hogy „az atyai tanyán termett szénát” nem gyűjtette idejében össze. Az ugyancsak hadházi Weszprémi István postamester amiatt tett panaszt, hogy Gargya István „tanyáját, takarmányát elpusztította”.60 A szoboszlói Varga Jánosnak is az volt a sérelme, hogy tanyája körül idegenek kaszálták le a füvet.61 A tanya körül összegyűjtött takarmánnyal olykor igen tekintélyes állatállományt teleltettek, az első szakaszban többnyire csak a legelőről szétvert és hazaszorult gulyamarhát és méneses lovakat. A többször említett Farkas György tanyáján pl. „négy ekebéli jószága” többszáz gulyamarhája, egynéhány ménesbeli lova és nyáj sertése telelt. Az első dorogi tanyás gazdák között szereplő Orosz András is teleltető helynek építette fel tanyáját, de az volt ellene a panasz, hogy „a gulyáról is nagyon hamar oda a tanyára szaggatja a jószágát és a juha szent Mihály napkor odajön és potsékol”.62 A gulya és ménes mellett viszonylag korán a juhok és a kondába tartott sertések telelőjévé is vált a tanya, amint ez az elmondottakból is kitűnt. A böszörményi „vidi földi tanyás birtokosok” 1838-ban arra kaptak engedélyt a tanácstól, hogy beteges bárányaikat „árok közé vett földjeiken legeltethessék”.63 Elég korán a tanyára kerültek az aprójószágok közül a ludak és a pulykák, bizonyára azért, hogy a tarlókon elhullott magot hasznosítsák. A városi tanácsok ezt ugyan nem tiltották, de azt is megengedték elrettentésül, „hogy a tanyák környékén... ha az aféle szárnyas állatok... kárban kapattatnak, a maga tulajdonán agyon ütni és lőni” szabad mindenkinek.64 Az állatteleltető tanyák továbbfejlődésük következő szakaszában nemcsak a szilaj jószágok telelését biztosítják, de az igás állatok tartózkodási helyévé is válnak. Farkas György tanyáján, amint láttuk, igásállatok is voltak, s ez lehetőséget teremtett arra is, hogy a tanya földművelő centrummá alakuljon. Farkas arra is hivatkozott, hogy „némelly különös veteményeinek könnyebben tehető megőrzésére nézve” árkolta fel földjét. A különös vetemény a burgonya volt, amit nem tudott másutt, csak a tanyaföldjén termelni. Hadházon is tudunk olyan tanyáról, ahol káposztát is termeltek.65 Különlegesnek számított Karap Sándor alkapitány zeleméri tanyája, aki eperfa csemetéket ültetett el és selyem59 Uo. 19. k. 144. 1819. 60 HBmL. Hb. IV. A. 502/a. 33. k. 85. 105. 1844. 28. k. 37. 1833. 61 HBmL. IV. A. 402/a 15. k. 188. 1808. 62 HBmL. Hb. IV. A. 502/b. Fasc. 3. No. 47. 1836. 63 Uo. V. A. 1/a. 42. k. 233. 1838. 64 Uo. V. A. 301/a. 14. k. 390. 1837. 65 Uo. IV. A. 502/a. 33. k. 85. 1844. 39
