A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Tanulmányok - Orosz István: A tanyák kialakulása a Hajdúságban

tek hasonló enyhelyeket a város közös állatai számára. így Hajdúszoboszló tanácsa 1830-ban 200 kéve nádat küldetett Angyalházára „a város marháinak karám vagy enyh hely kerítésnek”. Ugyancsak Szoboszlón a városnak két tanyája is volt 1836-ban, az egyik Angyalházán, a másik a belső legelőn a Nyugszom csapszék mellett.34 Mindezen építmények közös tulajdonsága volt, hogy közös használatban lévő földön álltak és ezért csak ideiglenes jellegűek lehettek. A magántulajdonban vagy huzamosabb használatban levő szántóföldekre, ill. nem osztott kaszálókra épített ólak, kunyhók tanyává fejlődése és gazdasági központtá válása előtt nem voltak hasonló akadályok.35 Nem csodálkozhatunk rajta, hogy az ilyen pásztorszállásoknak, mint a bűn tanyáinak szétrombolásá- ról és felszámolásáról nemcsak a felsőbb kormányszékek, de a helyi hatóságok is számtalan rendelkezést hoztak. Böszörmény város már 1762-ben, Dorog 1794-ben, a Hajdúkerület pedig 1799-ben hozott szigorú rendeleteket a határban élők ellen. Ez utóbbi pl. arra kötelezte a városokat, hogy egy-egy lovas katonát állítsanak ki, akinek feladata lesz „a mezőkön lévő csapszékeket, szállásokat, pásztorokat s más akármi kinn lakó embereknek tanyájikat szemmel tartani”.36 Amikor 1811-ben a kerület kiküldötte a hadházi „gulyás tanyákonn” három gyanús személyt elfogott, úgy határoztak, hogy a városok „a határaikon kinn lakó mindenféle pásztorokat úm. csikósokat, gulyásokat, juhászokat, ökör csordásokat, kondásokat, méhészeket és halászokat arra szorítsanak, hogy mind magoknak, mind pedig cselédjeiknek bizonyságlevelet vegyenek ki.”37

A távolabbi határrészek szántóföldi művelésében a városi ólaskertek beépítése után sem feltétlenül tanyaépítéssel próbálkoztak. A művelés sajátos eszköze volt — miként Hofer Tamás kutatásaiból tudjuk38 — az a mozgékony szélfogó, amit szintén karámnak neveztek, de természetesen nem volt azonos a juhkarámmal. Ha a mezőről a nagy távolság miatt nem lehetett naponta hazajárni, a karámmal oltalmazták magukat a kint éjszakázok. A dorogiak is úgy emlékeztek, hogy a tanya nélküli korszakban „ideiglenes szállást vagy szélfogót vittek magukkal és a munka végeztéig ennek enyhelyében húzták meg magukat”.39 Hasonló eljárás elég régóta érvényesülhetett, mert a vámospércsiek már 1787-ben azt írták, hogy „a Férfiúi rend éjtszaka szokott mezei dologról házához jönni, és idején reggel ismét dolgára menni, sőt sokan tsak kinn a mezőn hálnak”.40 (Az én kiemelésem, О. I.)

A végleges megoldás nem a szélfogó karám, hanem a tanya volt, amelynek előnyeit a szomszédos településeken is tapasztalhatták a hajdúvárosok lakói. Bár sem Nyíregyháza, sem Debrecen nem tartozott a legkorábban tanyásodó városok közé, a XVIII—XIX. század fordulóján már sok tanya állott határukban. Bakonyi Mihályné debreceni polgár 1781-ben azért tett panaszt Szoboszló városánál, mert bizonyos szoboszlói legények a tengeri földről „lovak itatása végett Szállásra menvén” istállójából négy zsákot tele dinnyével, és sok egyéb dolgot elloptak. Dinnyét loptak „Szabó Péter uram szállásáról” a debreceni

34 HBmL. V. A. 402/a. 8. k. 386. 1830., 9. k. 352. 1836.

35 Vö. Szabó István: A debreceni tanyarendszer kialakulása. Föld és Ember 1929. 220. old.

36 HBmL. Hb. V. A. 1/a. 2. k. 288. 1762. Uo. V. A. 101/d—2. Közgy. ir. Fasc. LÁB No. 415. Uo. IV. A. 502/a. 14. k. 245. 1799.

37 Uo. 18. k. 825. 1811.

38 Hofer Tamás: Hajdúböszörményi földművesek karámja (Az alföldi „mezei életmód” és az alföldi településformák kérdéséhez) Ethnographia 1956. 484. old.

39 Béres András: Állattartás, tanyai élet a XVIII. sz. végétől. In: Hajdúdorog története. Szerk.: Komoróczy György. Db., 1971. 145. old.

40 HBmL. Hb. IV. A. 502/b. Fasc. 9. No. 38. 1787.

3*

35