A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)
Tanulmányok - Orosz István: A tanyák kialakulása a Hajdúságban
Az előzőkben már utaltunk rá, hogy az Alföldön voltak olyan települések is, amelyek lakói tanyáikat a bérelt, zálogos vagy tulajdonként megszerzett, de a határhasználat egységes rendjébe be nem tagozódott prédiumokon alakították ki. Hasonló pusztáik a hajdúvárosoknak is voltak. Egyeseket már a 17. században megvásároltak (pl. Szoboszló az elpusztult Sziget és Kis-Szoboszló falvak határát, Nánás Varjast, Böszörmény Pródot), másokat azonban csak a 18. században (Nánás Tedejt). A puszták nagyrésze azonban csak zálogjogon volt a hajdúvárosok birtokában. A megvásárolt Tedej és a zálogos puszták mindvégig megőrizték különállásukat nemcsak a tulajdon, de a birtoklás szempontjából is. így Böszörményben a két Zelemér és Szentgyörgy, Nánáson Tedej, Szoboszlón Angyalháza és az 1817-ben tulajdonjoggal megvásárolt Köteles, Dorogon Szegegyháza, Hadházon Pallag és Poroszló, Vámospércsen Fülöp. Sajátos helyzetben volt az egykori Vid vagy Vidmonostora elpusztult falu határa, amelyet 1642 óta három hajdúváros: Böszörmény, Nánás és Hadház zálogjogon használt, előbb a Rákóczi családtól, majd a Rákóczi birtokok elkobzása után a kamarától. A 19. század első felében a felsoroltak közül még Pallag is örök tulajdonba került, Hadház 1835-ben vásárolta meg a puszta rá eső részét.22 A puszták használata csaknem minden városban azonos volt. Miután a bérlő, illetve a zálogos mindenütt a kommunitás volt, az egyéni használatot is a kommunitás szabályozta. Időnként a költségek fedezésére debreceni, nyíregyházi polgároknak is bérbeadtak egy-egy pusztát teljes egészében (rendszerint marhahizlalásra), általában azonban a városok lakói kaphattak osztásföldet azokon a prédiumokon, amelyeket ekével is éltek, vagy teljes egészében közlegelőnek használták a pusztát. Az osztott pusztai földekért a prédiális kasszába meghatározott díjat kellett befizetni. Az osztások évenként történtek, így a prédiumokon természetesen akkor sem alakulhattak ki tanyák, ha a váltott föld terjedelme elég nagy volt s nem legelőnek, hanem szántóföldnek használták. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a hajdúvárosokban a XVIII. század végére igen megszaporodott jövevények egy részének nem volt más módja szántóföld szerzésére, mint az, hogy puszta földet váltott, így az igénylők száma meglehetősen nagy volt minden városban s a parcellák területe kicsiny. Ezt bizonyos mértékben ellensúlyozta az a szokás, hogy a vagyoni erőt is figyelembe vették az osztásnál s a tekintélyesebbek több nyilast válthattak. A puszták használatában a XIX. század első évtizedeiben változások történtek. A szoboszlóiak már 1804-től fogva, még mielőtt örök áron megvették volna, véglegesen kiosztották a kötelesi pusztát, azaz megszüntették az újraosztásokat.23 Hasonló tendenciák más városokban is érvényesültek. A böszörményiek 1820-ban azt jelentették a királyi biztosnak, hogy egyedül a szent- györgyi pusztát szokták évente osztani, Rác-Videt és Zelemért már régóta nem, a mostani birtokosok ittlevő birtokukat atyáiktól örökölték vagy pénzen vették (természetesen nem a földet, hanem a használat jogát), „és azokért esztendőnként való váltságot fizetni szoktak”.24 A nánásiak sem osztották húsz éve a kamarától bérelt rác-vidi és tedeji pusztát, mindenkit úgy hagytak birtokában, mint korábban volt. Vámospércsen 1819-ben osztották fel véglegesen a fülöpi 22 HBmL. Hb. IV. A. 502/b. Fasc. 5. No. 47. 1820., IV. A. 502/a. 21. k. 468. 1828. Vö. Orosz István: A hajdúvárosok i. m. 31. old. 23 Uo. IV. A. 502/a. 26. k. 39. 1828. 24 Uo. IV. A. 502/b. Fasc. 6. No. 18. 1821. 32
