A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 9. 1982 (Debrecen, 1982)

Tanulmányok - Gyimesi Sándor: Vásárok és kereskedők Debrecenben a feudális kor végén

Nem könnyű választ adni arra a kérdésre, hogy milyen mértékben vettek részt a debreceniek az állat- és terményforgalom lebonyolításában. Forrásaink e téren szűkszavúak, s mivel a kereskedelmi tevékenység gyakran összefonódott a tenyésztéssel vagy legalábbis a hizlalással, nehéz eldönteni, mi volt a saját állat eladása és mi a viszonteladó kereskedelem. A XVIII. század elején mindenesetre jelentékeny állatkereskedő réteggel számolhatunk Debrecenben. A nagyon hiányos 1715-ös összeírás, amely, úgy tűnik, csak egyharmadát tartalmazza a debreceni lakosságnak, főleg olyanokat, akik mesterségükön kívül más után is adóztak, 42 marhakereskedőt tüntet fel.33 Ez az összeírt családfők 4,2%-a. Az egyik legnagyobb ismert debreceni kereskedővagyon eredete is a marhakereskedésben gyökerezett: Báthori Szabó András, a XVIII. század elejének leggazdagabb debreceni polgára sőrepásztorként kezdte, tőzsérként folytatta, s öreg korára — mikor már pénzkölcsönzéssel foglalkozott —, szőlőin és földjein kívül több mint százezer forint készpénze volt.34 Olyan vagyon ez, amelyet korszakunkban később sem igen múltak felül.

Sok marhakereskedő kölcsönpénzen vette az ökröket, amelyeket kiteleltetett, felhizlalt és ősszel eladott. Erre a tevékenységükre utalt sőregyűjtő elnevezésük. A XVIII. század elején még közvetlenül maguk szállítottak Ausztriába és Morvaországba.35 Később tevékenységük szűkebb körre szorult. A század derekán például Szőke János debreceni sőrés már csak Pestig, Vácig hajtotta a marhákat és ott adta el azokat. Évente 200 marhát is eladott, s lovakkal, juhokkal is kereskedett. Elszámolásai évi 8—10 ezer forintos tőkebefektetést mutatnak.36

A sőregyűjtők száma Debrecenben 1772-ben 40 volt. Hat adóosztályba voltak sorolva aszerint, hogy évente hány sőre fordult meg a kezükön. Az első osztálybeli kereskedő évi forgalma 100—150 ökör volt, adótétele 40 forint, ami kétszerese egy első osztálybeli vaskereskedő adójának, de alig több mint a fele a legelőkelőbb kereskedők, a kalmárok hasonló osztálybeli adótételének. A kezeiken évente összesen megforduló 2500—3000 ökör37 a debreceni vásárok marhaforgalmának egyharmad-egynegyed részére becsülhető.

Ez azonban már csak egy korábbi virágkor utóélete. Az 1779/80-as adókivetés már csak 31 sőrést talált, s évi összforgalmúkat 1400 ökörre tette.38 Számuk és tevékenységük tovább csökkent és 1799-ben már csak 17-en voltak, s mindössze néhány száz marha fordult meg a kezükön. A századforduló konjunktúrájában is csak az 1780-as szintig tudtak eljutni, s hanyatlásuk innen megállíthatatlan: a XIX. század első felében már csak alig néhányan vannak.39 Eltűnésük tulajdonképpen a debreceniek távolsági marhakereskedelmének végét jelentette.

A sőrések mellett az állatkereskedelemnek másik típusát képviselték a vásárról vásárra nyerészkedő, szűkebb regionális keretekben működő marha- és lókupecek. Az összeírások együttesen emlegetik őket, az 1770-es években kö33 HBmL. IV. A. 1011/t. 3.

34 Bákay Antal (Rickl): Bátori Szabó András debreceni kereskedő polgár, a kistemplom nagy alapítója. Debreceni Képes Kalendárium, 1935. 96. old.

35 HBmL. IV. A. 1011/t. 3. A költségek között a határvám is szerepel.

36 A hatszáz éves Debrecen (Szerk.: Komoróczy György) Db., 1961. 53—54. old., HBmL. IV. A. 1013/I/b.

37 Giday Kálmán: A debreceni sörések. Ethnographia — Népélet, 1943.

38 HBmL. IV. A. 1013/f. 1779/80.

39 Ezeket és a további adatokat a HBmL. IV. A. 1013/f. összeírásai alapján számítottuk.

13