A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)
Tanulmányok - Bajkó Mátyás: Adalékok a tiszántúl iskolakultúra felvilágosodáskori történetéhez
nálták. Felrótták neki, hogy nem akadályozta meg Csokonai eltávolítását a kollégiumból; szemére vetették, hogy nem szállt szembe a bécsi udvarral annak abszolutisztikus iskolapolitikai intézkedései kapcsán; bírálták, mert nem állta útját a humanisztikus műveltség előretörésének. Ezek a bírálatok persze indokoltak, de meg kell jegyeznünk, hogy a századforduló időszaka egyetemes és magyar viszonylatban egyaránt a forradalmi mozgalmak elfojtásának, a progresszív gondolkodás háttérbe szorításának az ideje. Tankönyvei közül „Magyarország históriája” c. trilógiája — ellentmondásos volta ellenére — új fejezetet nyitott a magyar tankönyvirodalom történetében. Borzsák István írja erről a munkájáról, hogy „ ... nélküle Budait sem mint filológust, sem mint embert nem érthetjük meg”.29 Ezenkívül a „Közönséges história” és a „Régi tudós világ históriája” c. művei játszottak fontos szerepet a korabeli iskolakultúra életében; de a tudományos élet XIX. századi előhaladásában is. Ha a felvilágosodás kései időszakában, melyet 1792-től 1825-ig számítunk, nem is történtek nagy, látványos események az iskolakultúra életében, néhány említésre méltó jelenségről szólnunk kell. Mindenekelőtt a kollégiumi iskolai törvények megújítását kell megemlítenünk, melynek kapcsán az intézményrendszer irányításában, szervezeti rendjében, tanulmányi struktúájában, diákéletében, az egyházszervezethez való viszonyában egyaránt korszerűsítési törekvéseket figyelhetünk meg. A Sinai professzor contra Domokos főbíró között lefolyt per, melynek tanulságait a szakirodalom mind egyháztörténeti, mind művelődéstörténeti vonatkozásban levonta,30 késztette a kollégiumot, hogy a tanárok jogkörét pontosan meghatározza. Eskümintájuk tanúskodik erről: „Én N. N. esküszöm az Anya-, Fiú- és Szentlélek élő Istenre, hogy tanári hivatásomban elöljáróimnak engedelmeskedem; amit ők előírnak és az iskola törvényeit megtartom s a mi ezekből a tanárokra vonatkozik, azoknak magamat alávetem, az iskolaszékhez minden kedvezés, gyűlölet és más emberi tekintet nélkül az igazságot szolgáltatom ki; a helvét hitvallás tanításaival és a jó erkölcsökkel ellentétes tanokat sem direct, sem indirect tanokat nem adok elő; tanulmányaimban és a tanításban erőmből kitelő szorgalmat fejtek ki; az iskolai ifjúság erkölcseire felügyelek s kötelességem minden részét híven teljesítem.”31 Az iskolatörvénynek ez az eskümintája kétségkívül a tanári fegyelem megszigorítását célozta, de ugyanakkor a követelmények egységesítését eredményezte. A professzorok, a praeceptorok a korábbi időkben gyakran eltértek a tantervi előírásoktól, nem adták elő a meghatározott tanulmányi anyagot, minek következtében nagy hézagok keletkeztek egy-egy stúdium * didaktikai rendszerében. A követelményeknek ez az egységesítése azonban — bármennyire is a felvilágosodás pedagógiájának tudatos alkalmazásából fakadt — a nagy tanári egyéniségek, a polihisztor professzorok sokoldalú kibontakozásának már kevésbé kedvezett. Ezt követi 1795-ben a partikuláris iskolák tanítóira vonatkozó utasítás, melyet az egyházkerület adott ki miután a consistoriumi gyűlés meg29 Borzsák István: Budai Ézsaiás és klasszika filológiánk kezdetei. Bp. 1955. 110. old. 30 Révész Imre: Sinai Miklós és kora. Bp. 1950. 60. old. 31 Békefi Rémig: A debreceni ref. főiskola XVII. és XVIII. századi törvényei. Bp. 1899. 9. old. 14
