A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben

hiedelemvilág általános jellegének Nógrádi és a boszorkánypörök egybevetése útján való letapogatásához.

Eddig is ismeretes volt, hogy a magyar táltoshit legkorábbi emléke egy 1626. évi debreceni boszorkánypörben maradt fenn, amelynek során egy asszony azt állította magáról, hogy „ő tátos és a sárkányok neki közös- si”, amit a bíróság hazugságnak állított és nem mondott ki halálos ítéletet Diószegi 1679-ben már a „bűjös-bájólokról” mondja, hogy „a sárkányokat likaikból kihíjják”. A sárkány éppúgy mint a táltos, elsősorban vihart idéz fel vagy hárít el, néha a garabonciás lovagol rajta. A garabonciás viszont újabbkori változata az ősi táltosnak, aki ugyancsak az időjárást szabályoznia, de emellett gyógyított, kincset talált, varázsolt és a viharban még táltosokkal viaskodott. Ennek a viaskodásnak egyik formája az ördöngös kocsis és a tudományos ácsmester esete.28 29 A debreceni boszorkányhiedelmek alaprétege tehát a mágikus praktikák minden fajtáját folytató, varázserővel felruházott táltosok tevékenységével azonosítható. Ezt bélyegezte talán már a reformáció előtt „ördögi tudománynak” az egyház, de a laikus közvélemény még a XVII. században sem tekintette elítélendő „boszorkányságnak”. Nógrádinál már a hajdani táltos minden mestersége „ördögi fras- ka, ördöngös babona, ördöngös boszorkányság, varázsló ördöngösség”, tehát a népi mágiára a diabolikus boszorkányság mércéjét alkalmazza, igyekszik azonban különbséget tenni a tudatos diabolizmus és a szerinte ördögtől, de öntudatlanul ihletett varázslás között. Ez a magatartás egybevág a debreceni boszorkányhiedelmeknek a pörökből megismerhető alakulásával. Említettük már, hogy 1681 előtt a diabolikus boszorkányság ismérvei nem szerepelnek a konkrét vádpontok között, de szükségesnek tartjuk arra is felhívni a figyelmet, hogy a Méliusz által természetes magyarázatot nyert lidércnyomás és szemmelverés sem tért vissza a debreceni babonák, legalábbis a boszorkányságnak minősülők közé. A debreceni puritanizmus fénykorában, a Nógrádi, Komáromi Csipkés, Martonfalvi és id. Köleséri Sámuel nevével fémjelzett, 1650-et követő három évtized folyamán nem ismerünk boszorkányra kimondott halálos ítéletet, sőt mind a lelkészek, mind a tanács részéről a babonaságnak tanítással, felvilágosítással való visz- szaszorítására irányuló törekvéseket láthatunk pl. Komáromi Csipkés Györgynek a pestisről és a csillagjóslásról írt könyveiben éppúgy, mint Nógrádinak a boszorkányüldözést mérséklő, itt ismertetett művében. Megmutatkozik ez nem csupán a fentebb idézett mentő érvelésben, hanem a boszorkányság felismerését lehetővé tevő jelek felsorolásában is.

„A második renden [ti. az első, bizonytalanrendűekhez képest] levő jelek, amelyek csalhatatlanbak és bizonyosbak lehetnek, im ezek: 1, az értelemnek elhanyatlása, az állhatatlan csavargó és egymással tőheggyel összveálló feleletek az elrendeltetett examenek idején, 2, a varáslónak maga tulajdon vallástétele, ha cselekedetivel is odajárul, ahová szájával [sem

28 Dömötör T.: i. m. 173. old. A Nógrádinál felsorolt praktikák recens megfelelői uo. koponyával sípolni, koponyából inni 139., ágas fejés 112., kenés-fenés (1631. debreceni perben is) 140—141., kötés-oldás 151—152., ónöntés (1631. debreceni perben is) rostaforgatás 173., írás, fára metszés 146., meglovagolás 154—155. A madárhangból való jóslás közismert recens maradványa a kakuk szavára figyelni, a lapátra ülés talán a boszorkány repülésnek egyik módja

29 A táltosról, garabonciásról és sárkányaikról Dömötör T.: i. m. 114—118., az ördöngös kocsiról és tudományos ácsról uo. 120—124. old.

127