A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 8. 1981 (Debrecen, 1981)

Közlemények - Makkai László: Puritánok és boszorkányok Debrecenben

bér személye felől való megrögzött kételkedések, 2, ha az a személy hasonló suspecta famíliából való, aminemő önnönmaga, 3, a puszta szájjal való vallástétel (ezt s amazt tudnám neki cselekedni), ha amellett egyéb nincs, 4, valamely kétséges jelensége ember cselekedetinek, 5, a holt ember testének vére eredete a varáslónak illetésére, mert az is nem mindenkor úgy találtatik, sőt a megholt lónak vére is elered gyakorta ad tactum venefici vei veneficae [a férfi vagy női varázsló érintésére], 6, a babonás személynek bizonysága, mert nem mond mindenkor igazat az ördöngös boszorkány, 7, az ember testén levő képtelen jegyek, melyekkel erősítik embert varáslónak lenni, melyeket az ember ördögtül esett jeleknek mondanak, maga [holott] amint hogy a farkas fiát meg nem eszi, úgy az ördög országát nem rontja, 8, az ördöngösökhöz illendő rút szitkozódások és hallatlan átkozó- dások, hogy az ördög így avagy amúgy vigye el, 9, a szegény vagy elvettetett alázatos sors. Ezek a kilenc erőtlen kákából szőtt paisok csak magokban a személyt ördöngőssé nem tehetik” (181—182.).

Milyen alapon lehet hát Nógrádi szerint boszorkánynak tekinteni valakit, ha nem csak a puszta gyanút, de még a tetemrehíváskor eleredő vér vagy a boszorkánystigma „objektív” és a rontással való fenyegetés meg az ördögidéző káromkodás „szubjektív” ismérveit sem tartja elegendőnek, holott ilyesmik alapján nem egyszer égettek boszorkányt? Szerinte azon kívül, hogy az Isten teljesen elhagy vagy „végére mehetetlen tetszéséből” a Sátánnak átad valakit (főleg asszonyt, mivel a nők a varázslást jelentő zsidó szó nőnemű formája miatt, de gyöngeségük, tudatlanságuk, félénkségük és állhatatlanságuk miatt is hajlamosabbak erre a férfiaknál), „vannak kiváltképen való vétkek, melyek az embert igen elősegítik a varáslásban”, éspedig mindenekelőtt „1, a bálványozás, 2, a hamis isteni tisztelet, a sok ba- bonaság, a bucsúj árások, a keresztcsókolások, a szentek tetemeinek böcsü- je, a rosáriumokkal [rózsafűzérekkel] való majmoskodás, a templomoknak teremtett állatoknak [ti. szenteknek] szentelése, a pápa lábának csókolása, az ember szájára és homlokára való kereszthányás, a fatalpnak és kordának viselése, a képeknek bálványozó csókolása, a böjt érdemlő okának hagyása, a bérmálás, a harangoknak keresztelése és ezekhez hasonló sok ördögi fraskák”, azaz amit Luther és Kálvin a középkori egyháznak babonaság címén szemére hányt s amit a XVII. század reformkatolicizmusa sem hagyott el teljesen. A varázslásra hajtó egyéb vétkek elítélésében a római egyház is egyetértett volna Nógrádival, mert ezek 3, a hamis esküvés és isteni káromlás, 4, az átkozódás, ördögi lelkeződés és szitkozódás, 5, a rendetlen hit- ván kívánságok, 6, a felettébb való szorgalmatosság és akármicsoda aprólék dolgok felől való serény tudakozás embert csillagnézővé, jő vendölő vé és varáslóvá is teszi, 7, a gyülölség, irigység, és bosszúállásnak kívánsága, 8, a komorság, nehézkedvőség és megromlott eszelyősség, 9, a fösvénység és szegénység” (170-—173.).

Ezek a boszorkányságra mintegy hajlamossá tevő, de azt még ki nem merítő vétkek és fogyatékosságok nem egy esetben nehezen különböztethetők meg azoktól az ismérvektől, amelyeket Nógrádi az előzőekben a boszorkánysággal való gyanúsításra elégteleneknek mondott. így pl. a „szitkozódások és hallatlan átkozódások” meg „az átkozódás, ördögi lelkeződés szitkozódás” vagy „a szegény vagy elvettetett alázatos sors” meg „a fösvénység és szegénység”. De nem is ezeken van a hangsúly, hanem azon, hogy boszorkánnyá nem véletlenül lesz valaki, hanem akarattal, tudva mű124