A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949
A csoport történetében az egységre törekvő tendencia nem minden időszakban volt egyformán hangsúlyos. A szervezés első évében ez jobbára csak formálisan valósult meg, hiszen az egység igénye nem igazi benső szükségből fakadt, hanem az összetartozás készen kapott külsődleges tudatából. Ehhez járult még az Adysok és Műpártolósok a múltból hozott és a jelenben is alig csillapodó — elsősorban a két egyesület múltbeli demokratizmusának kérdéseiben, a művésztelep miatt, de más művészeti szervezési ügyekben is ki-kirobbanó — vitái. A későbbiekben is csak egy olyan „szellemi koalíció”-ról beszélhetünk, amely a csoport társadalmi-közművelődési feladatainak teljesítésére irányuló összefogást jelentette. Ennek máig ható legszebb példája a képző- művészeti szabadiskola megszervezésében, működtetésében való kollektív részvételük, valamint a rendszeres kiállítási gyakorlat és képzőművészeti ismeretterjesztés területén kifejtett, méltányolandó erőfeszítéseik. Persze, a példák is mutatják, már ebben az időben megvolt a belső integrálást célzó útkeresés is. Ahhoz azonban, hogy ez a tendencia általánossá váljék, hiányzott — a nagy létszámú tagság igen nagy minőségi különbségű művészeti teljesítménye miatt is — az a szellemi légkör, amely megérlelte volna e törekvés tudatosságát. Csak a fordulat éve után kezdődő újabb időszakban vált tudatos gonddá az egység újjáértelmezésének szükséglete a művészet társadalmi funkciójának kiteljesedése kérdésében, amelyre a válaszadás jelenkori művészetünknek is alapvető problémája. A szabadszervezeti egyesülési forma végül is olyan lehetőséget kínált, hogy elfogadása az adott helyzetben természetes volt. A debreceni képzőművészek a szabadszervezeti csoporttól nagy általánosságban az alábbi kérdések megoldását várták: biztosítsák a kiállítások rentabilitását — kedvezményes terembér, fűtés, világítás stb. formájában —, elsősorban a csoportos kiállítások számára; megrendelésekkel, vásárlásokkal és ösztöndíjakkal növeljék az állami-közületi támogatást; a művészeti munkához szükséges alapanyagok szervezett és kedvezményes beszerzésére legyen lehetőség; a múzeum a kortárs képzőművészeti termésből is vásárolhasson, s a vásárlási bizottságban szervezeti tag is kapjon helyet; építsék fel a debreceni művésztelepet, s amíg az felépül, az itt élő művészek többségének lakás- és műteremgondját segítsenek megoldani (pl. házhelyhez juttatással); a művészek nyugdíj és betegsegélyezését oldják meg; a szervezetnek közvetlenül legyen képviselete a városi tanács mellett működő közművelődési bizottságban, és nem utolsó sorban, kapjon védelmet az igazi művészet a kontárokkal, képügynökökkel és hamisítókkal szemben. A szabadszervezet debreceni csoportjának elismerése a város részéről igen gyorsan megtörtént, s igényeiknek realizálására ez biztosított — ha fokozatosan is — lehetőségeket. 1946 júniusában — a Debreceni Napok keretében — sor került a nagy- közönség előtti bemutatkozásra egy nagyszabású közös kiállításon. Ez egyrészt a szervezés munkáját zárta le, másrészt a csoport megalakulását, létét és a jövő ígéretét demonstrálta. Nemcsak az új szervezet, hanem Debrecen felszabadulás utáni első kollektív képzőművészeti kiállítása volt ez. Ezért is kívánkozik ide a kiállítók teljes névsora: Adler Miklós, Balla László, Bánszky Tamás, Csanak Éva, Dienes János, Ferenczy Éva, Gáborjáni Szabó Kálmán, Gosztonyi Béláné, Holló László, Hrabéczy Ernő, Katona Gyula, Kovácz Bornemissza László, ifj. Kovács János, Medgyessy Ferenc, Menyhárt József, Nagy Ferenc, 87
