A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Bíró Lajos: Képzőművészeti szervezkedés Debrecenben 1945-1949
Irma, Tamás Ervin, Tar Zoltán, Tóth László, Várkonyi Károly, Veress Géza, Veress Zoltán, Vincze István és Zilahi Edith, valamint dr. Asztalos Sándor és dr. Tóth Ervin művészettörténészek. A nagy létszámú tömörülés, amilyen Debrecenben még soha nem volt, az új szervezet teljes nyitottságát mutatja, másrészt, amilyen mértékben nőtt a tagok száma, olyan mértékben esett a csoport szakmai színvonala, legalábbis bizonytalanná, esetlegessé vált a színvonal minimuma. A felvétel előfeltételeként megszabott „bizonyos művészi múlt” és „bizonyos művészi teljesítmény” „bizonyos”-ába ugyanis sok minden belefért. Ez olyan tágnak sikeredett, hogy végül a már szervezetbe került vagy a szervezetbe bekerülni igyekvő — a politikai konjunkturális helyzetet felhasználva agresszíven is támadó — dilettánsokkal folytatott rosszízű vitákat, feljelentgetésekkel tarkított veszekedéseket okozott a csoporton belül, időt és energiát pocsékoló jegyzőkönyveléseket, levélváltásokat eredményezett a csoport és a budapesti központ, majd később a csoport és a városi, megyei hatóságok között55. Ha ehhez hozzá is tesszük, hogy ez nemcsak debreceni, hanem országos jelenség volt, az még nem menti a debreceni képet. Ma már tudjuk, hogy a debreceni művészeti szervezkedés történetében ez a fajta együttlét a kezdete annak az időszaknak és kiállítási gyakorlatának, melyben,,.. .elmosódhatott művészet és műkedvelés minőségi különbsége..., hogy ... hosszú évekig együvé kényszerítettek zseniális festői látomást, érett és maradandó művet, giccsbe hajló, bár esetleg kielégítően iskolázott ábrázolást, dilettáns fércmunkát.”56 S e korszak — az ötvenes évek — tárlatainak debreceni kritikái nemcsak hogy „.. .egy kalap alá vettek mindent, amin a rajz és színezés elérte a kézügyesség fokát és mesteri, művészi munkát, hanem az — egyébként jószándékú — amatőrök műveit kiemelik mint a kiállítások legjobb eredményeit”57, ezeket „elmélyült művészi” teljesítménynek58, vagy „kiforrott, nagyszerű színérzékkel, könnyed ecsetkezeléssel megformált művészi alkotások”-nak59 minősítik, amelyek „sok szépséget és derűt hoznak a kiállításra”60, szemben Holló László, Hrabéczy Ernő, Senyei Oláh István „.. .a polgári világnézetet vagy éppen ellenséges ideológiát hirdető ... a közízlést fertőző”61 műveivel. Ezt a kezdeti képet meghökkentően kerekíti egésszé, hogy a Szabadszervezet választmánya már 1946 májusának elején -— pár héttel a debreceni csoport megalakulása után — határozatot hozott a vidéki tagfelvételek megszigorítására. Toroczkai levélben figyelmezteti a megyei csoportok vezetőségét, hogy „.. .saját hatáskörükben senkit nem vehetnek fel új tagnak. Ezentúl minden jelentkező 3—4 munkáját köteles beküldeni Budapestre ... a már felvett tagokat pedig figyelmeztessék, hogy tagságuk megszűnik, ha nem fejtenek ki megfelelő színvonalú működést.”62 Egy héttel később: „A most folyamatba tett tagrevízió a legjobban igazolja, hogy Szabadszervezetünk a legnagyobb elővigyázatossággal védi presztízsét és a „művészet” érdekeit a kontárokkal 55 MKSZ csoportgyűlés jegyzőkönyvei. 1946—1949 között. DDMA. Különösképpen az 1948. március 7. csoportgyűlés jegyzőkönyvében leírtak érzékeltetik ezt az atmoszférát. 56 SzékelyhídiÁ.: i. ni. 133. old. 57 Uo. 58 Koczka László: A megyei képzőművészeti kiállítás tanulságai. Néplap, 1952. december 7. 59 Obersovszky Gyula: Új lépcsőfok megyénk képzőművészeinek fejlődésében. Néplap, 1952. november 16. 60 Lásd: 58. sz. jegyzet. 61 Uo. 62 Toroczkai Oszvald levele az MKSZ debreceni csoportja vezetőjéhez. 1946. május 13. DDMA. 85
