A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Tanulmányok - Kahler Frigyes: Réczei Sándor naplója. Adalékok a Tiszántúl 1919-1920-as román megszállásának történetéhez
is, hogy 1919. április 23-án délután városi küldöttség vonult a megszálló csapatok elé. Pákozdy Sándor volt alispán, Csóka Sámuel polgármester helyettes, Magoss György városi főügyész és Baltazár Dezső7 református püspök — utóbbi mondta el az üdvözlő beszédet — igyekezett biztosítani a megszálló csapatok parancsnokát a város békés szándékairól és megtalálni azt a közös érdeket, ami a megszámlálhatatlan ellentétes politikai, gazdasági és katonai érdek és ellenséges érzelem által szemben álló feleket mégis összekapcsolhatja. Ez a román királyi állam által is elismert közös érdek a polgári társadalmi rend és a közrend helyreállítása illetőleg fenntartása. A román királyi pár nagykárolyi látogatása során a debreceni delegációhoz intézett beszédében a román uralkodó az alábbiakat hangsúlyozta: „Biztosítom Debreczen város és Hajdú vármegye közönségét, hogy a közbiztonságot és a magánvagyont meg fogom védeni”.8 A megszálló csapatok parancsnoksága, valamint a tisztikar tagjai magán- beszélgetések során is ugyanezt a célt hangsúlyozták. Később a megszálló csapatok kivonulását bejelentő hirdetmény is — a közelmúlt eseményeit durván meghamisítva — arra hivatkozott, hogy „a román megszállást csakis a magyar vörös hadsereg 1919. évi nyári támadása idézte elő,” a román hadsereg pedig a polgárság megmentése érdekében avatkozott be.9 A harc nélkül bevonuló10 megszálló csapatok parancsnoksága másnap megjelentette az első hirdetményt, amelyben Dimitrescu Konstantin tábornok — és vezérkari főnöke Stanescu — elrendeli a gyülekezési és fegyeverkezési tilalmat, megtiltja továbbá a tüntetést, a lakóhely elhagyását és a szeszfogyasztást. A kijárást reggel 6 órától este 10 óráig engedélyezi." Ezzel az első aktussal megindult a román katonai megszálló parancsnokság hivatali működése. III. A következőkben áttekinthetjük, miként alakult a megszállás alatt Debrecen — és környéke — közjogi helyzete? Ez a kérdés alapvető volt a megszállt területek polgári hatóságai számára. Réczei Sándor — a kitűnően képzett jogász — nem egyszer foglalkozik ezzel a polgári bíróságok szempontjából is lényeges problémával. A román megszállás pillanatában a magyar közigazgatás és igazságszolgáltatás szünetelt. A helyzetet bonyolította, hogy a megszállás első hónapjaiban az ország jelentős részén a hatalom a forradalmi kormányzótanács kezében volt, mégpedig az egész országra kiterjedő igénnyel. A román fegyveres erők által létrehozott helyzetben megindult polgári restauráció jogi helyzete megmagyarázhatatlan volt, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a polgári restaurá- ciós kormányokkal — amelyeknek közismerten ebben az időszakban nem volt tényleges hatalmuk, nem beszélve arról, hogy senki sem ismerte el azokat -—, semmilyen kapcsolatban sem állott. A megszállt Tiszántúl jogi helyzetével kapcsolatban tehát a megszállás első időszakában teljes volt a bizonytalanság: 7 R. 4—15. Baltazárról nem tesz említést. 8 A király nyilatkozatát Magoss György jegyezte fel. R. 22. sz. melléklete. 9 R. melléklet plakátja, és 29. Vö. még Debreczeni Független Újság (DFU) 1920. febr. 22. Popille ' Morar román hadnagy közlése R. 61. 10 A kisebb csatározásokról — amelyek Nyíregyháza térségében voltak — a napló mellékletében elfekszik Réczey Ferenc főhadnagy saját kezű feljegyzése (nevezett a naplóíró unokaöccse). 11 R. 14—15. és melléklet 3* 35
