A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 7. 1980 (Debrecen, 1980)
Közlemények - Moess Alfréd-M. Román Éva: Az utolsó nagy pestisjárvány Debrecenben. Adalékok az 1739. évi járvány történetéhez
évig érezhetők voltak; mindaddig, amíg a harmincas évek végén születettek nem kerültek felnőttsorba. Van még egy aspektusa a járványnak, amit érdemes megemlíteni. Debrecenben a református vailású újszülöttek száma a század harmincas éveiben 900— 1000 között mozgott. 1739-ben 897, 1740-ben 828 gyermek született éspedig a következő megoszlásban: I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. 1739: 106 95 93 95 82 65 78 64 83 66 37 33 = 897 1740: 44 52 62 41 38 30 42 65 116 117 99 122 = 828 Szembetűnik e táblázatból, miként esik vissza 1739 novemberében a születések száma és marad alacsony szinten 9—10 hónapon keresztül, hogy azután 1740 szeptemberében majdnem a kétszeresére ugorjék. Az ekkor születettek 1739 decemberében fogantak, amikor a járvány már vége felé járt és az életkedv, annyi keserves megpróbáltatás után újból fellendülőben volt. Debrecenben 1740-ben az utolsó pestishalál-eset január 30-án volt és április 11-én gr. Károlyi Sándor, a Tiszántúl egészségügyi főbiztosa, egészségesnek nyilvánította a várost, miután tisztulására a megfelelő intézkedések megtörténtek. Utójátéka volt a járványnak, ill. az augusztus 30-i zendülésnek, hogy Patai Istvánnak, a zendülés fejének, akit halálraítéltek, Mária Terézia 1741. november 27-én megkegyelmezett.37 Az alatt a nyolc és fél hónap alatt, amíg Debrecenben a járvány dúlt, a pestis továbbterjedt egyrészt Bihar megyében, 1739—40-ben még kb. 20 000 áldozatot követelt a megye sík részein, továbbá a Berettyó völgyében és az Érmelléken,38 másrészt pedig észak felé, ahol a hajdú városokban, továbbá Szabolcs megye középső és nyugati részein szedte áldozatait. A járvány által ezúttal érintett terület Szabolcsban a Gelse—Pócspetri—Ibrony—Gégény vonalig terjedt kelet felé és az áldozatok száma 1739-ben — a hajdú városokkal együtt — kb. 5000-re tehető.39 Annak érdekében, hogy az 1739. évi keletmagyarországi járványról teljes képet adhassunk, meg kell említeni, hogy a pestis rendkívül korai időpontban mutatkozott Abaúj megyében, a Hernád völgyében — 1739 tavaszán — majd nyáron a Bodrog mentén, a Hegyalján, Zemplénben, ősszel pedig Mármaros- ban, a Tisza felső völgyében. A továbbiakban — az 1740—1742. években — Zemplénben, Szabolcsban, Szatmárban és Mármarosban állandóan ide-oda hullámzott a járvány, hol alábbhagyott, hol megint megerősödött. 1742 júliusától a pestis átterjedt Bihar megye keleti részére — nagyjából arra a területre, amelyet 1739—40-ben megkímélt — és a helyzet Debrecen számára újból veszélyessé vált. 1742. augusztus 8-án ismét bezárták a kapukat, csak a Miklós- és Péterfia-kapuk maradtak nyitva. November legutolsó napjaiban a Várad utcai kapu előtt két cigánygyerek gyanús körülmények között halt meg és az orvosi vizsgálat során megállapítást nyert, hogy pestisben pusztultak el. December 6-án kordont létesítettek Sámson és Vámospércs irányában és 10-én lezárták a várost, mert aznap meghalt Kapros András fia és Szentpéteri Sámuel neje, 11-én pedig Kapros András 37 MÓL Filmtár. 10 068. sz. dob. (Lásd: 18. sz. jegyzet.) 38 Dávid Z.: 5. sz. a. i. m. 39 Dávid Z.: 6. sz. a. i. m. 120—125. old. 9 Évkönyv VII. 129
