A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)
Tanulmányok - Szendrey István: A derecskei uradalom kiépítése
képpen semmit, hiába bizonygatták az uradalom tisztjei, hogy az urbárium rendelkezéseihez képest a lakosok jártak jól és a törvényesen követelhető összeghez mérten igen keveset fizetnek. A jobbágyok ennek ellenkezőjét állították! Derecske például kiszámította, hogy szerinte mennyivel kér többet a földesúr a jogos terheknél, s annak fizetését következetesen megtagadta. így például az 1820-as években rendszeresen 578 rénes forinttal és 7 3/4 krajcárral fizetett kevesebbet annál, mint amennyit a földesúr követelt. Az uradalom tisztjei erre természetesen azt mutatták ki, hogy Derecskének tulajdonképpen mintegy ötezer forinttal kellene többet fizetnie, mint amennyit a „baráti szerződés” alapján tőlük kérnek.44 A földesúr-jobbágy viszonyt az úrbéri szerződések fényében a feudalizmus hátralevő néhány évtizedében lényegében ez a pereskedésekkel terhes, feszült légkör határozta meg, annak ellenére, hogy a jobbágyfelszabadítást megelőző negyedszázadban a feudális terhek gyakorlatilag nem növekedtek. A probléma végleges megszüntetését azonban itt is az Eszterházyak és a derecskéi uradalom népének — ez utóbbiak részéről kényszerű — együttlétének megszűnése jelentette, amely az uradalom eladásával következett csak be. A földesurat a szolgáltatások teljesítése mellett leginkább joghatóságának érvényesítése érdekelte. E törekvése teljesen érthető és világos, hiszen a joghatóság, a jogszolgáltatás földesúri kézben tartása fontos feltétele volt a jobbágyság kizsákmányolásának is. Az Eszterházyaknak azonban e téren is komoly nehézségekkel kellett szembenézni. Ismeretes, hogy az uradalomhoz tíz egykori hajdútelep is tartozott, s itt szép számmal éltek nemesi levéllel (armálissal) rendelkező családok, akik nemesi jogukra hivatkozva szegültek ellent a földesúri jogszolgáltatásnak s akiknek a megye is pártjukat fogta.45 A volt hajdúvárosok már 1703-ban azzal a kéréssel fordultak Eszterházy Pálhoz, hogy „rigi szokott törvényünk kezünkből ki ne vétessik hanem továbbis vele élhessünk.” A válasz ekkor még kedvező volt, bár a herceg már akkor kikötötte, hogy fellebbezés esetén nem szabad Bihar vármegyéhez fordulniuk, hanem az uraság székét kell igénybe venniük.46 A helyzet azonban a Rákóczi- szabadságharc bukása után gyökeresen megváltozott. Az uradalom provizora 1713-ban arra hívta fel a földesúr figyelmét, hogy a birtokon élő nemeseket a jobbágyokkal egyenlő bánásmódban kell részesíteni, ellenkező esetben mindenki nemesnek fogja tekinteni magát.47 A veszély valóban nem is volt csekély, hiszen a nemesi vármegye a vitás kérdésekben előszeretettel állt az egyes községek mellé az udvarbíró, illetve a földesúr ellenében. Különösen Derecskével, Szalontával, Kábával és Bajommal volt sok nehézség, mert az itt lakók akikben benne lévén mégh a Réghi Haydu Várossi Szellett, mint egy kissebbséghnek tartanák az Uraságh Forumjan itéltetny”. Reviczki László provizor ezért egyenesen azt tartotta szükségesnek — ius gladium-ra (pallosjog) hivatkozva —, hogy azokat a lakosokat, akik a megyére fellebbeznek, száz forintra büntessék. Azért is szükséges ez az intézkedés — vélekedett — mert a falusi bírák előtte mindent el hallgattatnak, s ügyeikkel az alispánhoz fordulnak. Sőt, a bírák még azokat is megbüntetik, akik panaszaikkal őt keresik fel.48 44 Uő : Egy alföldi uradalom... i. m. 101. old. 45 Uő.: A bihari hajdúk pere... i. m. 31. old. 46 Uő.: Kand. ért. i. m. 30. old. 47 Uo. 31. old. 48 Uo. 30. old., és Egy alföldi uradalom... i. m. 36. old. 29
