A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)

Tanulmányok - Szendrey István: A derecskei uradalom kiépítése

Az úrbérrendezés után viszont a kishaszonvételeket külön meg kellett váltani, ami lényeges tehertöbbletet jelentett az uradalomnak, Derecske népének is. Községünk például az 1796-tól 1801-ig megkötött szerződésben — tehát az úrbérrendezés után — kötelezettséget vállalt arra, hogy a kocsmáltatás megváltásáért évi 660, a mészárszékért 48, a bolt bérletéért 30, a malmokért pedig 20, összesen 758 rénes forintot fizet az Eszterházyaknak. Óriási összegnek tekinthetjük ezt, ha tudjuk, hogy 1759-től 1768-ig Derecske évi taksája 2542 rénes forint volt.33

Mint fentebb is említettük, az úrbérrendezésig az egész uradalom népével egyetlen közös szerződést kötöttek az Eszterházyak. Ennek a gyakorlatnak többek között az is előnye, hogy ily módon a domínium helységei egységesen léphettek fel érdekeik védelmében. Ennek jelentőségével mindkét fél tisztában volt. Ezért a hercegi ház részéről több ízben történt kísérlet a „kollektív” szerződések gyakorlatának a megbontására. így például 1725-ben, amikor Sas és Feketebátor benépesítésére sor került, az újratelepült falvakkal külön szerződést kötöttek.34 De — nyilván az érintettek tiltakozása miatt a törekvés nem sikerült, 1726-ban már e községekre is az egységes szerződés vonatkozott. Az örökös birtokjog elnyerése — 1745 — után újra próbálkoztak a községenkénti külön szerződéssel, de ez az igyekezet is fölöslegesnek bizonyult a lakosság ellenállása miatt.35

A szerződéskötések gyakorlatánál megfigyelhetjük még azt is, hogy a hercegi ház igyekezett azokat minél rövidebb időre, a jobbágyok viszont minél hosszabbra megkötni. Ez a magatartás mindkét fél részéről teljesen érthető és világos! A hosszabb időre kötött szerződés a jobbágyoknak, a rövidebb viszont a földesúrnak volt kedvező. Már az 1713-as szerződést is csak egyetlen esztendőre kötötte meg Eszterházy Pál, s ezért 1714-ben újabb szerződés megkötésére került sor, ismét csak egy évre. Ez azonban már terhesebb volt, a taksa összegét ugyanis ötezer forintra emelték. E szerződés azonban — hosszabbításokkal — 1718-ig érvényben maradt. Ekkor újabb szerződés kötésére került sor, ismét csak egy esztendőre, 1719-ben pedig két évre. Ennek lejártakor — 1720 végén — a földesúr részéről újra erős törekvés nyilvánult meg a taksa emelésére, ez azonban a lakosság ellenállása miatt az 1724-ig megkötött szerződésben nem valósult meg, miként az 1726-os contractusban sem. Az 1733-as szerződés alkalmával sem sikerült annak tartalmán lényegesen változtatni, mint ahogyan az 1736-tól 1744-ig tartó contractusban sem, igaz, az összegek némileg szinte mindig emelkedtek.36

Az uradalom történetében, a földesúri terhek alakulásában 1745-ben lényeges fordulat, új szakasz következett be. Az évszámot nem tekinthetjük véletlennek, hiszen fentebb láthattuk, hogy ekkor sikerült Eszterházy Pál Antal hercegnek a birtokra örökös donációt szerezni, s ennek tudatában a földesúr sokkal biztosabb alapokról tárgyalhatott. Az évi taksa összegét ekkor 6831 forintra emelték, de már a következő évben — 1746-ban — 11 000 forintot fizetett az uradalom népe. Az 1749-től 1760-ig terjedő időszakban 12 000 forint terhet kellett viselniük, 1760 és 1768 között 14 000, 1769 és 1775 között pedig 16 150 forint taksát kellett vállalniuk.37

33 Uö.: Egy alföldi uradalom... i. m. 93. old.; HBmL. V. 622/a., másolata: a KLTE Középkori Történeti Tanszékének kézirattárában.

34 Szendrey I.: Kand. ért. i. m. 94. old.

35 Uö.: Egy alföldi uradalom... i. m. 89—90. old.

36 Uo. 72—89. old.

37 Uö.: Kand. ért. i. m. 100—106. old.

27