A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 6. 1979 (Debrecen, 1979)

Tanulmányok - Papp Klára: Bihar vármegye magánföldesúri birtokai a XVIII. század első felében

letet teljes egészében új szerzeménynek tekintették, a birtokjog elismerését, birtokeladás és eladományozás jogát a bécsi udvari kamara magának tartotta fenn.” így vett még Várad visszafoglalása előtt nagy birtoktestet Csáki László gróf, vagy így adták el Monospetri falut a debreceniek jegyzőjének, Pósalaky Jánosnak.20

A századfordulón és a XVIII. század első harmadában jelentős szerepe volt a kamarai birtoknak. Igaz, a kincstár gyakran adta bérbe földjeit, kamarai birtokot bérelt például Kiczig József György comissarius: az 1717. évi adóösz- szeírás szerint Geszt és Mezőgyán falvakat. A II. József kori népszámlálás adatai szerint azonban a XVIII. század második felére már erősen megcsappan a fiscus birtokainak száma (38 falu), s ez az összeg falvaknak már csak 8%-át jelenti. Ugyanakkor megnő a világi magánföldesúri birtokok száma, viszont az egyházi birtokok részesedése továbbra is jelentős (228 falu, az összes 48%-a). Mindezekből következik, hogy szoros összefüggés van a kincstári és a magánföldesúri birtokok arányának változása között.

Az egyház a XVII. század végén, XVIII. század elején azokra a falvakra teszi rá a kezét, amelyek korábban is (mint pl. 1552-ben) a birtokában voltak. A püspöki, káptalani, stb. tulajdonban levő falvak nagy száma, s a világi nagybirtok viszonylag kis súlya ez időszakban adja a magyarázatát, hogy a kettő között nem került sor a birtokperek sokaságára.21

Legszembetűnőbb volt a hajdúvárosok nagy száma a XVIII. századi magánföldesúri birtokok falvai között. 1692-ben az összeírás 8 „hajdú-várost” sorol fel (Berettyóújfalu, Derecske, Félegyháza, Hajdú-Bagos, Komádi, Ko- nyár, Sas és Kaba helységeket). Ezeken kívül Gáborjánról és Berekböszörményről jegyzi fel, hogy nemes mezőváros, s Nagy Bajom illetve Sáránd településeknél, hogy lakói nemesek.22 Nagyszalonta 1692-ben „praedia deserta” címszó alatt szerepel, többet nem jegyeznek fel róla. Pedig már 1606 óta élnek itt hajdúk, s a század folyamán többször is megerősítik szabadságukat.23 Mindezek számbavétele abból a szempontból jelentős, hogy e szerint az 1692- ben lakott 21 falu közül 12 hajdútelepülés, ami az összes 57%-a, s ez mutatja a hajdúság szerepét, utal — korábbi — katonai jelentőségükre is.24

A terület újrarendezésekor a hajdúk sem kerülhették el sorsukat. „1702

20 Mezősi K.: i. m. 203—204. old. A budai kamarai igazgatóság kimutatásai alapján Pósalaki Monospetrit 500 ft. vétel, 500 ft. adomány fejében nyerte el. Pósalaki életéről Balogh István: Pósalaki János és emlékirata a Karaífa járásról. DMÉ. 1939—1940. Összeállította : dr. Sőregi János múzeumigazgató. 165—195. old.

21 Ahogy az ország más tájain előfordulhatott. A kérdésre lásd Bársony I.: i. m. 43. old.

22 Nagy Bajom kiváltságára vonatkozóan Rácz István: A hajdúkérdés Bocskai István szabadságharca után (Nagy András hajdúgenerális) Acta Univ. Debreceniensis De Ludovico Kossuth Nominatae Series Historica III. 44. old. Db. 1964., (Szerk.: Varga Zoltán) Gáborjánról Mezősi К.: i. m. 194. old. „A Vécsei-család Gáborján és Keresztúr régebbi birtokosa volt, de Gáborján lakosai földjüket és Keresztúri is örökös jogon megvették”. Ugyanakkor Szendrey István: Egy alföldi uradalom a török hódoltság után. Bp. 1968. 19. old. a 21. sz. lábjegyzetben hivatkozik Rácz István fenti tanulmánya kéziratos részére, miszerint „Gáborjánt, szintén Báthori Gábor adományozta 1609-ben Gerendássy György hajdúinak”. Berekböszörményre Mezősi K.: i. m. 76. old.

23 A kérdésre részletes tájékoztatást ad Szendrey István: Hajdúszabadság-levelek. Debrecen, 1971. Szalontáról 49—50. old., a hajdú városokról még: 65. old., 75., 91., 108—109. old. Hajdútelepülésekről ír Boldizsár Kálmán: Szabad- hajdútelepek. Debreczeni Képes Kalendárium, 1936. 69. old., a 73. oldalon szabad hajdú telepekként említi „Gáborján, Szent-Miklós” falvakat is.

24 Ezek mellett lakott falva van Csáki László grófnak három: (Sitér, Szalárd és Margittá), Rákóczi Ferencnek (Kécz), az erdélyi fejedelemnek (Hegyköz-pályi), Bethlen Györgynek (Élesd), Bánffy Györgynek (Dámos) és Horváth Jánosnak (Bakonszeg).

116