A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)

Tanulmányok - Újlaky Zoltán: A kereskedelem és a pénzügy néhány kérdése Hajdú és Bihar megyékben az 1918-1919-es forradalmak idején

Felvetették, hogy rendelettel sajátítsák ki atöbb üzlettel bíró kereskedők fölös helyiségét, raktárait, mivel sokan az üzletet raktárnak használták. A Kamara a többi igénylő nevét is meg akarta ismerni, mivel a hatósági intézkedés nagyobb létszám esetén eredményesebb lehet. Ezután 1919. január 7-én a leszerelt debreceni kereskedők és iparosok közös kérelmet adtak be a Kamarához, melyben üzletek és műhely-helyiségek rekvirálását kérték. E beadványt hét személy írta alá, köztük a két Csige is. A kérvényezők ismét előadták a Csigéék által panaszolt körülményeket, miszerint sokan inkább raktárnak használják az üzlethelyiségüket, hogy a konkurrenciát letörjék. A Kamara a kérelmet áttette a debreceni lakáshivatalhoz. A lakáshivatal azt válaszolta, hogy folyamatban volt jogkörének kiterjesztése az üzletekre is, azonban a rendeletet még nem adta ki a miniszter. A Kamara végül is ezt közölte a kérelmezőkkel január 24-én, tehát nem sikerült teljesen az akció.16 A kérvényezők hangnemén az új idők stílusa jól érződött, s ez is haladást jelentett.

A polgári demokratikus korszakban az importáruk beszerzését is próbálták megszervezni az országos érdekvédelmi szervek, s az árukeretből Hajdú megye kereskedői is részesültek volna. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) által Svájcból behozott arany, ezüst és nikkel órák kiosztásra kerültek, s ezzel kapcsolatban a Kamara 1918. december 15-én a debreceni órásokat felhívta, hogy jelentsék be igényüket az Egyesülésnél. Ekkoriban az órások nemcsak javítómunkát végeztek, hanem kereskedelmi tevékenységet is folytattak, ezért részesültek volna a készáruból. Kilenc órás kapott felhívást a Kamarától. Az OMKE 1919. január 8-án azt közölte, hogy az 1918. december 30-i megállapodás szerint az órakiskereskedők igényeit az egész óramennyiség 1/3-ad részéből elégítik ki, mely mennyiséget átadták a budapesti nagykereskedőknek.17 Sajnos, nincs adat arra, hogy végül is mennyi órát kaptak a debreceni órások az importból.

Hajdú megyében az exportra is tettek kísérletet. A Hajdúnánási Szalma- kalapkereskedők Egyesülete kiviteli kérelmét a Kamara támogatta a kormánynál 1919. január 27-én. A Kamara igazolta, hogy a kérelmező kereskedőknek egzisztenciális érdekük fűződik az exporthoz. Amennyiben a szállítás nem indulhatna meg, a virágzó szalmakalapkészítő „népipar” megsemmisülne, „ami szociális nézőpontból és ipari, népjóléti közérdekből” nem kívánatos.18

A szalmakalapkereskedők ugyanakkor importálni is akartak. Már 1917- ben tárgyalások kezdődtek finom szalmafonat behozatalára Svájcból. A pénzügyminisztérium 1919. február 22-én elvileg hozzájárult, hogy a hajdúnánási szalmakalapgyárosok részére 1919. évre egymillió K. értékű szalmafonalat Svájcból szállítsanak. Felhívta a Kamarát, hogy az árut ossza fel a gyárosok között az üzemegység szerint és a megállapodás jegyzőkönyvét a behozatali kérvénnyel terjessze fel. A Kamara megbeszélésre hívta az érdekelteket március 17-re. A gyárosok azonban közlekedési zavarok miatt nem tudtak megjelenni az értekezleten. Március 26-án ismét közölték táviratilag, hogy a vonatközlekedés szünetelt, nem utazhatnak Debrecenbe.19 Végül is nincs adatunk arra, hogy a szalmakalapiparban az export-import üzlet létrejött-e, de valószínű, hogy az imperialista blokád miatt a tervek nem valósulhattak meg.

16 HBmL. IX. 201/b. I. 53/1919. sz.

17 HBmL. IX. 201/b. I. 82/1919. sz.

18 HBmL. IX. 201/b. I. 180/1919. sz.

19 HBmL. IX. 201/b. I. 413/1919. sz.

45