A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 5. 1978 (Debrecen, 1978)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Debrecen ipara az első magyar proletárhatalom időszakában
rium és a szakszervezet állapodott meg a termelőbiztos személyében, tehát tulajdonképpen kinevezték, s nem a munkások választották meg az illetőt. A nagyobb üzemekben, vagy jelentős munkásmozgalmi múlttal rendelkező vállalatoknál (Járműjavító, Faipari Rt.) azonban ténylegesen választásra került sor. Más esetekben azonban előfordult, pl. a Debreceni Gőzszappangyár Rt.-nél, — ahol a munkások között nem voltak régi szervezett dolgozók — hogy az üzem élére a direktórium nevezte ki a termelőbiztost, aki ráadásul nem is szakmabeli volt. De a munkástanács tagjait ez esetben is a vállalat dolgozói választották. A termelési biztos feladata volt a szocializáláskor a leltár elkészítése, az üzemi vagyon megőrzése, de legfőképpen a termelés gyáron belüli szervezése, irányítása, kapcsolattartása a városi Szocializáló Bizottsággal, illetve a szakágazati népbiztossággal. Köteles volt hetenként legalább egyszer ülést tartani az ellenőrző munkástanáccsal, amellyel meg kellett beszélnie az üzem ügyeit. Őt tették felelőssé az eredményes munkáért és az áprilisban elrendelt leltározás pontos elkészítéséért is. Feladatairól egy cikk is megjelent a Népakaratban: „A bizalmi férfi nem azért van a szocializált üzletben vagy ipari műhelyben, hogy a maga részére és mások rovására különösebb jogokat biztosítson és igényeljen, hanem azért, hogy a termelés vagy a kiszolgálás rendjét ellenőrizze, biztosítsa — és az ott levő javak megfelelő helyre való juttatása és helyes kezelése céljából a kommunista államrend érdekében közreműködjön —, a rendelkezése alatt álló javak épsége fölött szigorúan őrködjön”. Felhívták a cikkben arra is a figyelmet, hogy nem fogyaszthat térítés nélkül, nem kérhet és nem adhat kedvezményt családtagjainak. Szigorúan előírták számára: köteles felügyelni az üzemen, üzleten belüli elvtársias beszédmódra, valamint arra, hogy a dolgozók a vásárlóközönséggel megfelelő és előzékeny társadalmi érintkezést tanúsítsanak.47 Ilyen sokoldalú kívánalomnak eleget tenni természetesen igen nagy feladat volt, s előfordult, hogy a helyükön maradt tőkések kijátszották a kevés tapasztalattal rendelkező, rendszerint munkásokból lett termelőbiztosokat. Ez annál inkább lehetséges volt Debrecenben, mert itt csupán egy hónapig élt a proletárdiktatúra és végképpen nem volt mód kellő tapasztalatra szert tenni. így fordulhatott elő az István malomban, hogy a munkástanács tagjai maguk kérték „a bevált szaktudású igazgatót” a vezetésre. Pontosan ennek lett következménye, hogy az üzemi bizottságnak a továbbiakban nem sok beleszólása volt az ügyvitelbe, és esetleges intézkedéseinek „nem igen volt foganatja”. Az üzemvezetésben való járatlanságot mutatja az is, hogy a munkás- tanács ebben a malomban inkább csak perifériális ügyekkel foglalkozott, mint pl. a kazánház előtt összegyűlt szénsalak elfuvarozásával. Kétségtelen, hogy az ilyen és ehhez hasonló részletkérdésekkel való foglalkozás sok szempontból érthető volt, hiszen a történelem során először jutottak a hatalom birtokába a magyar proletárok, közelebbről a malom munkásai, s előttük hirtelen nyílt széles kapu olyan területekre, ahol tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkeztek.48 Látszólag hasonló volt a helyzet a Világítási Vállalatnál is. Az eseményekről így számolt be egy későbbi jelentés: „A diktatúra kihirdetésekor a munkás- tanács Bruzsa Lőrinc villamosszerelőnket küldte ki a gyár vezetőségéhez megbízottul, kinek vezetése alatt azonban általában régi személyzetünk és mun- 47 48 47 Népakarat, 1919. márc. 30. 48 Szűcs Ernő: István malom. 139—141. old. 34
