A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)
Tanulmányok - Szűcs Ernő: Téglakartell kialakulása és működése Debrecenben (1936-1944)
téglamennyiséget két csoport gyártaná, éspedig a Debreceni Gőztéglagyár és a racionális termelésben részt vevő gyárak.”45 Az elgondolás alapja az volt, hogy az 1937-es évben a Debrecen sz. kir. város Téglagyárján kívül az összes többi téglagyár cca. 11 millió téglát fog eladni. Ha ebből a Debreceni Gőztéglagyár kontingensét, a 42,75%-ot, valamint a Klein Sámuel üzemét illető 8%-ot levonják akkor az összes téglamennyiség, amelyet ki kellene gyártani előállítható csupán két téglagyárban is. „Figyelembe véve azt -— írja a javaslattevő —, hogy a vidéki szállítás tekintetében, a vasúti feladást alapul véve, előnyös fekvése van a Balogh — Vértesy Téglagyárnak (legközelebb van a vasúthoz) kívánatos tehát, hogy a Balogh — Vértesy téglagyár minden körülmények között üzembe maradjon. Főleg azért is, mert Vértesy Lajossal alkalmaztatási szerződés van érvényben. Ezen a gyáron kívül még egy üzemnek kell termelésben maradnia, s erre a célra legalkalmasabb volna — márcsak, hogy a financiális rész is egyszerűbb legyen — ha az Alföldi Takarékpénztár Téglagyára állítana elő csak téglát.”46 Még érdekesebb a javaslatnak az 1938-as évre szóló elképzelése. A kalkuláció alapját 1938-ra az képezte, hogy a téglakereslet várhatóan nőni fog. Valószínűen a Debrecen sz. kir. város Téglagyárának termelésén kívül a többi üzemnek 14 millió téglát lehetett volna előállítani. Ennek következtében 5,5—7 millió kigyártásra várt volna a „racionális termelésre tömörült vállalatokra” (Debreceni Gőztéglagyár Rt. nélküli kartellre). Ha alapul vesz- szük — írja a javaslat készítője —, a Balogh és Vértesy téglagyárral létesített megállapodást, melynek értelmében ott minden különösebb költségtöbblet nélkül (csak 2 millió feletti termelés esetén kellett volna emelt bérleti díjat fizetni) kétmillió téglát lehet gyártani, így az a maximális mennyiség, amit a racionális termelésben részt vevő gyáraknak elő kell állítani, az 5 millió. Ennyit pedig az Alföldi Takarékpénztár Téglagyára képes gyártani, hiszen körkemencéi heti teljesítménye 130 000 darab. Értelmezésünk szerint a fenti elképzelések arra irányultak, hogy az ideiglenes társasági szeződéssel működő „KEI”-n belül a Debreceni Gőztéglagyár Rt.-vel szemben egy ellensúly-csoport alakuljon ki Klein Sámuellel vagy őnélküle. Másik kitapintható cél az volt, hogy a tervezet meggyőzze a „racionális” termelésbe tömörült négyeket; elég ha két gyár marad üzemben, és ez a két gyár a Balogh— Vértesy, illetve az Alföldi Takarékpénztár Téglagyára legyen. Álljon tehát le a Hortobágy Téglagyár Rt. és a Tóth Sebestyén Rt. téglagyára is. Ezeknek az elképzeléseknek a megvalósulása látszólagosan elsősorban az Alföldi Takarékpénztár érdeke volt. A saját gyárüzemben tartása az elég magas földhasználati díj beszedése esetén még rentábilisabbá tette volna a gyár fenntartását, s a Debreceni Gőztéglagyár Rt. elszigetelése is jól jött volna az egyébként tőkeerős Takaréknak, amely ezáltal a „racionális termelésre tömörültek” között a vezető erővé nőtte volna ki magát. Még inkább szemmel látható a Takarékpénztár önös érdekének érvényesítésere való törekvés a javaslat második részében. E második szakasz szerint, mivel az Alföldi Takarékpénztár Téglagyára magára vállalja a Hortobágy Téglagyár Rt., valamint a Tóth és Sebestyén Rt. kontingenseinek a kitermelését, ehhez biztosítja a tőkét is. A racionális termelésben részt vevők azonban kötelezik magukat arra, hogy az eladásból 45 HBmL. XI. 201/b. 3. 46 Uo. 72
