A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)
Tanulmányok - Ujlaki Zoltán: Egy évtized a Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara iparpolitikai tevékenységéből (1901-1910)
A XX. század első éveiben, 1900—1903 között gazdasági válság bontakozott ki Magyarországon, majd 1903—1906-ig pangás következett, s ezután lassan megindult a fellendülés, mely 1912 végéig tartott.4 A Tiszántúlon azonban a fellendülés nem volt egyértelmű, mert még 1909-ben is a kisiparosok súlyos helyzetéről szóltak a kamara ülésén, és az állami megrendelések fokozását, a közszállítások biztosítását sürgették.5 Nagyon súlyos volt a helyzet Szolnok megyében és Hajdú megye területén. A kamara elnöke a kerület ipari helyzete alapján 1902 júniusában megállapította, hogy az iparfejlesztés eszközeit nem tarthatta elégségesnek és helyesnek. Ezekkel szerinte nem lehetett erős ipart létrehozni. Nem az államsegélyek teremthetik meg az ipart, hanem a vállalkozók bizalma vállalkozásuk sikerében. A kormánynak e bizalom feltételeit kell megteremtenie. Az elnök szerint e feltételeket csakis az ország gazdasági önállósítása adhatja meg. A közgyűlés egyhangúan elfogadta az elnök javaslatát, és felterjesztést intézett a kereskedelemügyi miniszterhez, hogy a kormány foglalkozzon a gazdasági önállóság kérdésével.6 A kamara állásfoglalásában az iparpolitikai törekvés összefonódott az országot foglalkoztató közjogi kérdéssel, az önálló vámhatárok biztosításával. 1902 szeptemberében a kamarai elnök ismét felvetette az ipari fejlődés kérdését. Szerinte a kisiparosokat szövetkezetekbe tömörítve és gépekkel ellátva lehet a nagyiparral szemben versenyképessé tenni. A kisiparosok egyéni boldogulását szociálpolitikai szempontból is fontosnak tartotta, mert így a sok ezer kisiparos a hazához is jobban ragaszkodik. A nagyipar fejlesztésénél elsősorban a mezőgazdasági nyerstermékekkel és a bányászattal kapcsolatban álló iparágakra kell a hangsúlyt helyezni. De meggyőződése volt, hogy a nép kézügyességénél és az olcsó munkabérviszonyoknál fogva a fogyasztási cikkeket előállító nagyipari ágak iránt is volna vállalkozási kedv, megfelelő iparvédelem mellett. Ekkor a lakosság nem vándorolna ki, és nem özönlene a pénz Ausztriába az iparcikkekért. Az elnök szerint a háziipart is fejleszteni kell, különösen a kamarai kerület északkeleti megyéiben, ahol a nép rossz megélhetési viszonyai ezt elsőrendű kötelességgé is teszik. A feladatokhoz tartozott a munkásvédelmi intézmények fejlesztése is. Ismét felvetette, hogy az iparfejlesztés akkor lenne eredményes, ha Ausztriától különválasztanák az ország gazdasági életét.7 A kamara elnöke, Szabó Kálmán, függetlenségi párti képviselő volt, így az ország önálló gazdasági életével kapcsolatos nézetei politikai állásfoglalását tükrözték. Az 1903 februárjában tartott közgyűlésen igen bátran állást foglalt a közös vámterület alapján létrejött gazdasági kiegyezéssel szemben. Kijelentette, hogy ha a kiegyezés utáni gazdasági állapotok nem nyújtottak elég tanulságot a vezető államférfiaknak, akkor nem lehet mást gondolni, mint hogy csukott szemmel idegen érdeket szolgálnak. Az ország gazdasági fejlődését nem szabadna csak egy irányban biztosítani. A kormányzat kevés támogatást ad az iparnak és kereskedelemnek, bár az ország nem akar csak tisztán agrárállam lenni. Idegen érdekek miatt elvágják az ország vagyonosodásának útját, ami pedig az állami függetlenség előfeltétele lenne.8 4 Magyarország története (Szerk.: Molnár Erik) 2. kiadás, II. köt. Bp. 1967. 166. old. Vő. Berend Iván—Bánki György: Magyarország gyáripara... 1900—1914. Bp. 1955. 14—62. old. 5 Debreceni Kereskedelmi és Iparkamara jegyzőkönyvei. (A továbbiakban DKI-jegyzőkönyvek.) Db. 1909. 1909. nov. 18. jkv. 257. sz. 6 DKI-jegyzőkönyvek 1902.: 75. sz. 7 Uo. 1902. szept. 14. Elnöki megnyitó 4—6. old. 8 Uo. 1903. febr. 5. Elnöki megnyitó. 6—7. old. • 30
