A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Fórum - Serflek István: Munkásmozgalom-történet-ideológiai munka-közművelődés Hajdú-Biharban

tétjük a múltat, segítjük a jelen megértését és alapozzuk a jövőt. Hiszen a mun­kásmozgalmi hagyomány önmagában hordja értelmét, tartalmát, érzelmi töl­tését. A megjelent művek korántsem tártak fel mindent a párt és a munkásmoz­galom történetéből, de feltétlenül hozzásegítették a ma élő nemzedéket a múlt legfontosabb forradalmi értékeinek megismertetéséhez. Az eddigi munkák tudományos színvonala, ideológiai és politikai tartalma alapul szolgál mind a további történeti kutatásokhoz, mind a széles körű oktatói és ismeretterjesztő tevékenységhez. Társadalmunk szocialista építésében olyan szakaszhoz értünk, amikor eszményeink megvalósításához már bőségesen vannak történelmi tapasztala­taink. Ennek szellemében megyénk történetéből az alábbi témakörök fel­dolgozása van folyamatban: — Hajdú-Bihar megye és Debrecen munkámozgalmának válogatott doku­mentumai (1944—1962); — A megye ifjúsági mozgalmának története; — A népfrontmozgalom Hajdú-Bihar megyei történetének válogatott dokumentumai; — A debreceni Munkásotthon létrejötte és szerepe a munkásság művelő­désében. Napjainkban nemcsak a tudományos történeti kutatómunka igényli, de az apparátus mindennapi gyakorlati pártmunkája is megköveteli, hogy meg­felelő tájékozottsággal rendelkezzünk a múlt és a közelmúlt fontosabb politikai eseményeit megőrző írásos dokumentumokról. A párt és a munkásmozgalom történeti tapasztalatait olyan módszerekkel igyekszünk terjeszteni, hogy az önmaga is példája legyen a dialektikus és törté­neti szemlélet alkalmazásának. Ez hozzájárul a tények megbecsüléséhez, meg­tanít az események elvi alapokon álló értékelésére, a folyamatok komplex szemléletére, a társadalmi, gazdasági, politikai, ideológiai kölcsönhatások vizs­gálatára. így válnak a munkásmozgalom történetének általánosított tapaszta­latai jövőt formáló cselekvéssé. Ennek útja és módja, hogy bővüljenek a kap­csolatok a kutatók és az érdeklődők között. A helytörténeti munka nemzedékek összekötője, művelődési közösségek együttműködésének serkentője. A munkás­mozgalom-történeti kutatásban részt vevő és közreműködő szervek, intézmé­nyek, tömegszervezetek és mozgalmak között kialakult a céltudatos munka- megosztás és együttműködés. Közös erőfeszítéssel segítjük a megyei, a városi és községi helytörténeti munka összehangolását. A társadalmi folyamatok hű, reális bemutatására és értékelésére kell tö­rekedni. Ez azt jelenti, hogy a múltat is a maga bonyolultságában, összetett­ségében, ellentmondásosságában szükséges vizsgálni. A történelmi fejlődés ellentmondásos voltának bemutatása nem „hibakeresés”, nem a negatívumok öncélú hánytorgatása, ha megmutatjuk az ellentmondások keletkezésének okait és feloldásuk perspektíváját is. A munkásmozgalom, a párttörténet — a korábbi évtizedek forradalmi tapasztalatait felhalmozva — magában hordozza mindazokat az értékeket, amelyek mai életünk iránymutató eszméinek, a politikának építőelemei. 17 Évkönyv IV. 257

Next

/
Thumbnails
Contents