A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Fórum - Balogh István: A néprajzi kutatás levéltári forrásai

ideig inkább a kuriozitás, a különlegesség varázsával hatottak. A néprajzi kutatás néhány évtizedig meg is elégedett a puszta leírással, meg sem kísérelte a paraszti, a népi kultúra jelenségeinek eredetét, mibenlétét, kapcsolatát megmagyarázni. Vagy ha igen, akkor sem a történeti múltban, hanem a távoli ősidőkben kereste. Figyelmen kívül hagyva, hogy egy-egy analóg jelenség tértől és időtől függetlenül aligha maradhat meg változatlan formában. A magyarság a honfoglalás előtt — feltételezték — pásztorkodással, állattartással foglalkozott, ennek következtében az állattartás maradványaiban imitt-amott a XIX. századi még élő, extenzív formája az egykori nomád, ősi életmód relik- tuma.3

Az 1930-as évekre a kutatás már eljutott arra a szintre, hogy elég sok leírás állott rendelkezésére, és eljött az ideje a meglevő anyag rendezésének. Ennek a rendezésnek eredményeképp jött létre az első összefoglalás, A Magyarság Néprajza négy kötete, amely azt a célt tűzte ki, hogy számot adjon arról a kultűrkincsről, amely a magyar népet minden más néptől megkülönbözteti.4 A magyar néprajztudomány sajátos alakulása következtében azonban ez az összefoglalás tulajdonképpen a magyar parasztság anyagi, társadalmi és szellemi műveltségkincsének a XIX. és XX. század fordulóján felkutatható leltára lett.

Ez a leltár lényegében leírás, egy-két tanulmánytól eltekintve adós maradt azzal, hogy mi a nép?, mit értenek a kultúra alatt?, és milyen elemekből, miként állott össze az a műveltségállomány, amit a néprajz hagyományos, népi kultúrának nevez?

A szerzők némelyike ugyan megpróbálta a kultúra egyes jelenségeinek történeti gyökereit is felkutatni, de ez az eljárás éppen nem volt általános. Pedig egyes tudósok — elsősorban Györífy István, és itt Debrecenben Ecsedi István is — már éltek a történeti, a forráskutatás módszerével és jelentős eredményekre is jutottak. (Pl. Györfiy István a településtörténetben vagy a hajdúság eredetéről írott tanulmányában.)5

Működésük mégis eredményes volt abban az irányban, hogy ma már senki sem vitatja, a néprajztudomány történeti szemléletű tudomány, amelynek a népi kultúra alakulását történeti fejlődésében kell nyomon kísérni.

Ma már ezt a követelményt senki sem vonja kétségbe, de rengeteg bajjal jár a megvalósítása. Az egyik nehézség technikai, a másik módszertani. Az

3 Az első világháború előtti felfogást és módszert tükrözi például a debreceni, hortobágyi pásztorkodás és pásztorélet monográfusának, Ecsedi Istvánnak, akkor úttörőnek számító műve is. (A Hortobágy puszta és élete. Db. 1914.) Ecsedi István nyomon követte a Hortobágy környéki pásztorkodás történeti kialakulását a XVIII. századtól kezdve, de a gyökerét a délorosz sztyeppék és a középázsiai nomádizmusban kereste, részben a szkíta, részben a XIX. századi közép-ázsiai kirgiz, türk- mén nomád pásztorkodás egyes jelenségeit állította párhuzamba a hortobágyi pásztorszokásokkal. Bizonyos korrekciókkal Györffy István is azt a nézetet vallotta, hogy a Kis- és Nagykunságon és a Hortobágy környékén a XIX. század végén és az első világháború előtt még meglevő hagyományos állattartásmód egyenes ági örököse a honfoglaló magyarság feltételezett nomádizmusának, csak bizonyos történeti hatások módosították. A gazdálkodásmód és életforma konzerválódását a XIII. században betelepült kunok, majd a XVI. században bekövetkezett török hódoltatás nyomán előállított falupusztulás segítették elő. Vö. Milyen elemekből áll a magyar nép? A kunok; A magyar tanya; Az Alföld ősi településmódja; Pásztorépítkezés a magyar Alföldön. Györffy István munkái. I—II. k. Bp. 1942—1943. I. 17—112; II. 49—96; 162—222.

4 Magyarság néprajza. (Szerk.: Viski Károly—Györffy István—Bátky Zsigmond), Bp. I—IV. I. kiad. é. n. — 2. kiadás I—IV. k. Bp. 1941.

5 Györffy István: A hajdúk eredete; Az alföldi kertes városok; Hajdúböszörmény települése; A Fekete Körös völgyi magyarság települése; Az erdélyi magyarság eredete, a 2. jegyzetben említett kötetekben.

186