A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Közlemények - Szendrey István: Derecske a török kiűzése utáni időkben

képpen ugyanaz, mint a Posgaiakról. Azzal az eltéréssel, hogy a Czirjákok 1692-ben Berettyóújfaluban éltek (később is gyakori ott e név).10 11 Sőt a Czirjá- kokról azt is tudjuk, hogy már a század elején Derecskére kerültek (vissza?), hiszen 1702-ben Czirják János a falu bírája. Bizonyára csak az országos összeírások hibájának tudható be, hogy 1728-ig azokból kimaradtak. Ámbár az sem lehetetlen, hogy a család hajdúutódnak vallotta magát (akár berettyóújfaluinak: földesuruk pedig ekkor már azonos volt) és nem engedték, hogy conscribálják őket. A Szökőtsök Tépéről kerültek ide. Itt írták őket össze 1692-ben — mint menekülteket —, és valószínű, nem tértek vissza Tépére.11 A többi említett családnak még visszatelepüléséről sem mondható semmi.

Végeredményben jobbágy—hajdú—nemes családnak tekinthető Derecskén a: Bak, Iklódy és a Kasza. Igen kitágítva a kört, nincs kizárva, hogy hajdúk voltak a Czirják, Gulyás, Posgai, Zákány családok. Talán az Antal, Ács, Csorvássy, Gyökeres, Orbán, Somogyi, Szőke, Szökőts és Zöld famíliák is. Mindegyiknél ősibb volt azonban községünkben a hajdúéletformát is élő cu- rialista nemes Torday.12

Bécs a töröktői visszafoglalt országrészeket fegyverrel meghódított területként kezelte, s ez vonatkozott Bihar vármegyére is. Ezeket a vidékeket aztán 1692-ben összeírták.13 Derecske mint „egykori” hajdúváros került számbavételre, 32 családot írtak benne össze. Noha az összeírás a lakosságot nem nevezte jobbágyoknak, vagyonukat számba vette éppúgy, mint a joggágyokét. Nemesi jogukat ezzel meg is kérdőjelezték. Arról egyelőre nincs tudomásunk, hogy a kamara saját birtokának tekintette volna őket — földesuruk nem volt —, de a dézsmaszedők mégis összeírták a népesség egy részét, dézsmakötelesek- ként.

Ezek az összeírások eltérnek az 1962. évi kamarai számbavételtől. Nevezetesen: dézsmaköteles csak 19 család és kereszténypénzt fizető 8. Összesen tehát adózó 27 háznép. 1693-ban 51 dézsmát adó és 4 kereszténypénzes — összesen 55 —, 1695-ben pedig 54 a dézsmakötelesek száma. Úgy tűnik ezzel megszakadt az ilyen jellegű felmérés is, mígnem 1700-ban a bécsi udvar a felső-magyarországi kamaránál el nem rendelte a bihari hajdútelepek összeírását.14 Ezzel a hajdani kishajdútelepek sorsa megpecsételődött. Kollektív nemesi állapotuktól megfosztott jobbágyfalvakká váltak. Egyelőre kincstári jószágként szerepeltek, de rövid idő kérdése volt csupán és magánföldesúri függésbe kerültek. 1701-ben „a királyi kincstár birtoklása alá rendeltetvén, a köteles szolgáltatásokra nézve a szepesi kamarával megegyeztek”.

Az „egyezkedés” persze igen egyoldalú volt. A kamara egyelőre a fegy- verváltság címén „csak” tizedfizetésre kötelezte a nemrég még kiváltságos települések lakóit, s már 1701-ben fizettek is: Derecske 400 magyar forintot.15

10 Mezősi K. i. m. 68. old.

11 Uo. 78. old.

12 Nem szóltunk külön a Bene családról. Pedig ha az idézett török összeírás Benő Máté-ja esetleg elírás, akkor erről a famíliáról szinte ugyanazt lehet elmondani, mint az Iklódyakról. Lásd i. defter. 218. old.

13 A továbbiakban a 3-as sz. jegyzetben idézett források alapján dolgoztunk, ezért azokra külön nem hivatkozunk.

14 Lásd Szendrey István: A bihari hajdúk pere a hajdúszabadságért. Debrecen, én. (1958) 8—9. old. Ott lásd a levéltári jelzeteket és a vonatkozó irodalmat, melyekre itt nincs módunk utalni. Helyszűke miatt ha saját munkánkra hivatkozunk, jelzeteket nem tudunk ismételni.

15 Uo. 9. old.

150