A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)

Tanulmányok - Baranyi Béla: Az iparosítási politika megvalósulása Debrecenben az első ötéves terv idején (1950-1954)

9 szakmunkás állt rendelkezésre, akik csupán az orvosiműszer-javítás kisipari jellegű problémáit ismerték, és orvosi műszer készítésével csak kézműipari módon foglalkoztak. Ahhoz, hogy a legegyszerűbb orvosi kézi acéleszközök gyártása megindulhasson, elsőként a szakmunkásgárdát kellett bővíteni. Nagyarányú szakmunkásátképzés indult meg. 1951. január 1-től 50 átképzős — akik egyébként a legkülönbözőbb foglalkozási ágakból kerültek ki — kezdte meg a sebvarró- és injekcióstű-gyártás elsajátítását. Ugyanezen év közepétől további 40 fő vállalkozott arra, hogy megtanulja a kézi acélműszergyártás alapvető feladatait. Az alapítást követően Debrecenben sem sajtolási, sem tűfej- gyártási tevékenység nem volt, a félkészellátás a budapesti telepről történt

Mivel a telephely és az épület átmenetileg adva volt, a közel 2 milliós beruházási keret nagy lehetőségeket adott a termelés bővítésére, a munkások átképzésére, s új gépek beszerzésére. (1951 végén érkezett meg pl. 1 db egyetemes esztergapad, 4 db végmegmunkálógép (finisch), 1 db présgép.) Ily módon az extenzív lehetőségek kihasználásával egy viszonylag töretlenebb és erőteljesebb termelésnövekedés indult meg; az ötéves terv hibái az első években kevésbé rendítették meg a gyárat. Visszaesés csak 1955-ben következett be. A szakmunkásképzés, az extenzív lehetőségek szerencsés alakulása tette lehetővé, hogy a csipeszeken, ollókon, foghúzófogókon kívül a sebészeti varrótű és injekciós tű gyártása is meginduljon. A minőség terén azonban súlyos hibák voltak, holott egy precíziós termékeket előállító gyár esetében jóval nagyobbak az elvárások, mint más ágazatokban. Végül a minőségi színvonal emelése érdekében a félkészgyártást is Debrecen vette át, ami az orvosiműszergyártás stabilizálódását eredményezte.20

A gépipar fejlesztését, illetve a nehézipar ágazati arányának a növelését célzó beruházásokból viszonylag kevesebb jutott olyan fontos üzemeknek, mint a MÁV Járműjavító és Vagongyár és a Hajdú-Bihar megyei Mezőgazdaságigép-javító Vállalat. A Járműjavító elsősorban a gépi beruházások, az eszköz- ellátás fokozását igényelte volna. Ezzel szemben a tervidőszak első négy évében az összes beruházások értéke 3,3 millió Ft körül mozgott, ami egy ilyen hatalmas, a háborús rombolásoktól súlyosan érintett üzem esetében egyáltalán nem számított nagy összegnek. A termelési eredmények átmenetileg javultak, ezt azonban nagyobbrészt a létszám gyors növelése (1950-ben 2471 fő, ami megközelítően kétszerese volt az 1938-as létszámnak), a feszített norma, a munkaverseny stb. segítette elő. Ezekkel az erőfeszítésekkel mégsem volt arányos a termelés emelkedése. 1953-ban is csak 19,1%-kal termelt többet az üzem, mint 1949-ben. 1954-ben már megtorpanás következett be, a visszaesés az előző évihez képest 2,6%-os volt. A termelési mérleg 1955-ben még negatívabb volt.21

Hasonlóan kedvezőtlen helyzetben volt az 1948 óta üzemelő Mezőgazdasági gép-javító Vállalat, mely csak kisebb-nagyobb építési munkálatokra kapott alacsony összegeket. 1953-ban és 1954-ben előfordultak ún. „rendezetlen, főleg építési jellegű beruházások”. Felépült egy új szerelőműhely, kultúrház, üzemanyag-tároló, néhány lakás és egyéb szociális létesítmény. Mindez keveset segített a tűzvész következtében 1951-ben csaknem teljesen leégett vállalaton. A gyár főleg az elhasznált mezőgazdasági gépek javításával és felújításával

20 A Debreceni Orvosiműszer-gyár története. Összeáll.: Simon Béta üzemgazd. oszt.-vez. (Kézirat).

Db. 1973. 5. old. és 1 grafikon.

21 Szentesi János: MÁV Debreceni Járműjavító Üzem története. (Kézirat). Db. 1972. HBmL.

könyvtára 1352/2. 19. old.; Néplap, 1951. szept. 30.

130