A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 4. 1977 (Debrecen, 1977)
Tanulmányok - Sárközi Zoltán: Debreceni hitelinformációk a Magyar Nemzeti Bank levéltárában (1936-1944)
róm. kát. egyházközség kezében volt, ezt a részvénytöbbséget, valamint több más részvényes pakettjét** 1943. március havában dr. Simon György sorsjegyelárusító és szegedi zálogháztulajdonos szerezte meg, akinek jelenleg 66,4% részvényérdekeltsége van. Az 1943. április 27-én megtartott közgyűlés őt választotta vezérigazgatóvá, feleségét és fivérét, Simon Ferenc helybeli fogtechnikust pedig igazgatósági tagokká. Ez a változás meglehetős nyugtalanságot váltott ki a piacon, a legtöbb igazgatósági tag lemondott — dr. Orosz Jenő eddigi ügyv. igazgató is meg fog válni állásától —•, a betevők rövid idő alatt 192/m P betétet vettek ki, amelyet dr. Simon György felmondás nélkül azonnal kifizetett. Az új vezérigazgató és családja viszont igen jelentékeny betéteket helyezett el a takarékpénztárnál, úgyhogy ápr. 30-án a betétállomány 147/m P-vel haladta meg a dec. 31-i állapotot. A megváltozott viszonyoknak megfelelően az intézet cége is meg fog változni, de egyébként is át fog alakulni, mert dr. Simon György értesülésünk szerint több kisebb pénzintézet beolvasztásával nagyobb bankká kívánja fejleszteni. Ez idő szerint a takarékpénztár családi részvénytársaságnak tekinthető, ezért óvatosság ajánlatos. A banknál igénybe vett hitel: jó anyagával hitelét kihasználja, a prolongációk*** dr. Simon György és Simon Ferenc megerősítő girójához vannak kötve. Megszabott hitel: 90/m. Eredeti, mindkét oldalán géppel írt hitelinformációs kartonlap. OL Z 19, 17. doboz 6. tétel. 23. Dr. Hódy Béla Debrecen, 1942. szeptember hó Főtelep: Debrecen, Ferenc József út 16. Üzletág: ügyvéd, a Magyar Bank és Keresk. Rt. ügyésze, városi th. bizottsági tag, az Agrikultúra Keresk. Rt. elnöke. 7000 n.-öl, házhelynek is alkalmas telek a Diószegi úton 42/m P Debrecen, Miklós u. 8. sz. ház 20/m P az Agrikultúra Kér. Rt.-nél fennálló érdekeltsége 50/m P kintlevőségek 15/m P 127/m P A Magyar Bank és Kér. Rt. jelenleg fennálló követelése, mely a 7000 n.-öl telekre van bekebelezve a M. Alt. Hitelbanknak a Miklós u. házra bek. követelése egyéb terhek kb. 37/m P 6/m P 6/m P 49/m P 49/mP 78/m P, ad 2) jó ügyvédi irodája van, de költekező életmódot folytat, ad 3) óvatosság ajánlatos. A Magy. Bank és Kér. Rt.-gal néhány éve egyességet kötött, amelynek értelmében a bank követelésének felerészét (35/m) elengedte neki, mert nem tudta volna rajta behajtani, ** csomagját *** váltó kifizetésére szolgáló haladék 106