A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Orosz István: Szőlőtermelés a Hajdúkerület városaiban a XVIII-XIX. században
kunyhók egy részéből állandó lakások váltak.55 A szőlőskertek benépesülése is hozzájárult ahhoz, hogy a 19. század második felében a kommunitás szabályozó szerepe fokozatosan csökkent. 3. Termelési- és munkaszervezet A hajdúvárosok szőlőgazdálkodásának termelési és munkaszervezete, bizonyára azért, mert e területen nem alakult ki minőségi szőlőtermelő körzet, nem mutat különleges sajátosságokat. A műveléstechnikára utaló — eléggé szórványos — adatok is azt mutatják, hogy a termelési eljárásokban a hajdúsági szőlőtermelők a közeli hagyományos borvidékek, Tokaj-Hegyalja, Érmellék szőlőművelési rendszerét követték. Ez érthető is, hiszen a hajdúsági szőlőművelés kialakulásakor a környező borvidékeken már sok évszázados hagyománya volt a szőlőtermelésnek. A szőlőtelepítés, új szőlők ültetése rendszerint meggyökereztetett vesszőkkel történt, bár az is előfordult, hogy sima vesszőket ültettek el. Az új szőlőtulajdonosok gyakran a régi szőlőskertekből „szerezték be” az ültetni való vesszőt a legjobban termő, jó fajtájú tőkéről. Böszörményben 1794-ben a tanácsnak kellett fellépni azok ellen, akik a legutóbbi szőlőosztáskor „ültetni való vesszőt” loptak a szomszéd kertekből. Aki a gazda híre nélkül szerzett szőlővesszőket 24 botütésre vagy 12 forint büntetésre ítélték.56 A már beültetett szőlőkben a kiveszett tőkék pótlására általánosan alkalmazták a porbujtás és a homlítást. A porbujtásnál a szomszédos tőke egyik szálvesszőjét hajtották le a kiveszett tőke helyére s ott meggyökereztetve új tőkét neveltek belőle. Böszörményben 1794-ben Rab István szőlőjéből ilyen meggyökeresedett „porhajas vesszőket” szedett fel és lopott el Molnár István,57 Szoboszlón 1799-ben Tollas Bálint 300 porhajast rakott két kapa terjedelmű szőlőjébe.58 A homlításnál az elöregedett tőkét is megújították s ép vesszőiből több új tőkét alakítottak ki. A homlítással történő szaporítást és pótlást említi Dorogon 1819-ben Tóth Péter ostorosa Csorba György, akit gazdája azért küldött a szőlőbe, mert „homlítani fogunk”.59 A fajta megváltoztatásának a Hajdúságban is legismertebb formája az oltás volt, ennek a 19. század elejéig csak egy változatát ismerték a nyakba oltást. Hajdúszoboszlón 1836-ban a Pece kertbeli gazdák nyújtottak be panaszt „valami rossz ember ellen”, aki „sok oltványokat készakarva ki tördelt.”60 A kiveszett, elöregedett tőkék pótlása, mint minden más szőlővidéken itt is állandó problémát okozott. A tanácsok a már ismertetett szankciókkal igyekeztek elejét venni az elparlagulásnak, nem teljes sikerrel. A kiveszett szőlőtövek helyére gyakran ültettek gyümölcsfákat. Nánáson 1737-ben a szőlőskertben levő almásokról, Böszörményben 1794-ben diófákról, Dorogon 1812-ben barackfákról olvashatunk.61 A 19. század második felében született határleírások egyik-másik idősebb szőlőskertről azt állapították meg, hogy inkább nevezhetők gyümölcsös kertnek, mint szőlőnek, mert sokkal több gyümölcsfa van 55 Dám L.: i. m. 16. old. 56 HBmL. V. A. 1/a. 8. k. 161. old. 57 Uo. 1794. 4. old. 58 Uo. V. A. 402/a. 12. k. 1799. 578. old. 59 Uo. V. A. 101/d. 4. k. 1819. Nro. 177. old. 60 Uo. V. A. 402/b. 1836. 554. old. 61 Uo. V. A. 301/a. 3. k. 1737. 101. old. IV. A. 502/a. 19. k. 1812. 213. old. 69
