A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Balogh István: Adatok az alföldi mezővárosok határhasználatához a XIV-XV. században
ADATOK AZ ALFÖLDI MEZŐVÁROSOK HATÁRHASZNÁLATÁHOZ А XIV,—XV. SZÁZADBAN (Debrecen határának kialakulása) Balogh István I. Az utóbbi évtizedekben fellendült magyar társadalom- és gazdaságtörténeti kutatás nagy figyelemmel fordul a mezővárosok felé és sokat tesz a jellegzetes hazai városfejlődést elősegítő gazdasági, társadalmi és jogi kérdések tisztázása érdekében. A kutatások eredményeként ma már tudjuk, hogy a XIV—XV. században a mezővárosok nemcsak a népesség számával különböztek az akkor még a jelenleginél jóval nagyobb számú falutelepülésektől, nemcsak a jogi helyzetük volt más, mint a földesúri hatalom alatt álló jobbágyfalvaké, hanem azt is, hogy az árucsere kialakuló központjai, és a társadalmi munkamegosztás előrehaladásával fokozatosan bekapcsolódtak a közvetlen környezetük ipari szükségletei ellátásába. Ezen túl pedig a mezőgazdaság egyes ágaiban (szőlőtermelés, állattenyésztés) már a távolabbi piacokat ellátó árutermelésbe is. A legújabb irodalom — egyelőre csupán feltevésként — azt is megkockáztatja, hogy az említett termelési ág kifejlődése a mezővárosokban a földtulajdon rendszerében is lényeges változást hozott. Legalábbis annyit, hogy a mezővárosok határhasználati rendje a XIV. század óta lényegesen fejlettebb volt, mint a jobbágy faluközösségeké. Az okleveles adatokra támaszkodó — bár feltételes — következtetések némelyike már-már a feudális földtulajdon XV. századi állapotáról eddig felderített ismereteink felülvizsgálatának szükségességét is felveti. A következtetések azért csak feltételesek, mert az eddigi kutatások csak néhány állattenyésztő jellegű, nagyhatárú alföldi mezőváros határhasználati rendjét vizsgálták. Ezekben a határ használati rendszer a XVI. század második felétől kezdve — főleg azonban a XVII. században — valóban sajátos, nehezen értelmezhető formákat mutat. Ezek a formák alapvető módon eltérnek a jobbágyfalvak használati rendjétől és analógiák hiányában még magyarázatra várnak. Úgy tűnik, mintha az itt talált rendszer egyedi jelenség lenne. A példák a Duna— Tisza közének három jelentékeny mezővárosából valók (Cegléd, Nagykőrös és Kecskemét). Ezeken a helyeken a XV. század második felétől kezdve a földesúr távolléte miatt a feudális földtulajdon megszűntnek, a mezővárosi autonómia ugyanezen ok következtében igen széleskörűnek látszik. A nagykiterjedésű városhatáron sajátos gazdálkodási rendszer, a nagyarányú, egyoldalú állattartás alakult ki, az állatállomány egy szűkebb vállalkozó (tőzsér) réteg kezén van, amely korakapitalisztikus vállalkozási formákban a városhatárt, vagy annak egy részét tulajdonjogon birtokolja. A tény nem tagadható, mint ahogy az sem vitatható, hogy az említett váro5
