A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)
Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez
hánál jóval nagyobb növésű, villásszarvú, a közös őshöz, az őstulokhoz közelebb álló primigenius típusú marhát, a „magyar szürke” elődjét. Hankó Bélának azt az általánosan elfogadott elméletét, hogy a „magyar szürke” marha ősét a honfoglaló magyarok hozták magukkal, a koraközépkori marhacsontvizsgálatok alapján Bökönyi Sándor megdöntötte s bebizonyította a brachyceros típusnak a XIV. századig tartó kizárólagos hazai elterjedését24, Matolcsi János pedig kimutatta, hogy a XIV—XV. századi marhacsontlele- tekből a korábbiakhoz képest jelentős és idővel egyre növekvő marhamagasságra és testsúlyra, azaz a primigenius típus megjelenésére lehet következtetni.25 Ezzel a megállapítással Gaál László szállt vitába, „éllettani abszurdumnak” jelentve ki azt, hogy a XIV. században kialakult új marhafajta a XIV. századra évi százezres exportot lehetővé tevő tömegre szaporodhatott volna.26 Matolcsi János azonban kiszámította, hogy rossz szaporodási viszonyok közt is egy pár szarvasmarhától 10 év alatt legalább kétszer annyi felnevelt utód, azaz 150 év alatt 50 nőivarú induló állományból több mint 3 200 000 szarvasmarha lesz, s akkor már megvan a lehetősége, hogy egy évben akár 300 000 ökröt is hizlaljanak eladásra.27 Ami a „magyar szürke” származását illeti, Matolcsi nem tartja valószínűnek a brachyceros típusból való kitenyésztését,28 sem azt a „sajátos” elméletet, hogy a hazai őstuloknak a brachycerossal való szándékolt keresztezéséből jött létre29 s csak éppen jelzi, hogy „felmerült az is, hogy a szürke marhát a XIII. században betelepülő kunok hozták magukkal.” Ez az utóbbi gondolat Bökönyi Sándoré30 s megérdemli, hogy szerény lapalji jegyzetből szövegbe emelve az alább kifejtendők alapján helyeseljük, éspedig egyáltalán nem függetlenül a debreceni pusztai állattartás történetétől. Azon kívül, hogy a „magyar szürke” marha megjelenése a csontleletekben közvetlenül követi a kunok bevándorlását, a kunok általi behozatalát az valószínűsíti, hogy a nyugateurópai piacokra szállított s éppen nagy termeténél fogva kiváló húsállattá kitenyésztett „magyar szürke” marha eleinte nem volt Magyarországon sem általánosan elterjedve, hanem sokáig „alföldi marhának” nevezték. De módunk van az Alföldön belül is szűkebbre vonni eredeti tenyésztési területét, mert két XVI. századi (egy török és egy magyar) vámjegyzék feltünteti az elvámolt szarvasmarhák származási (pontosabban felhajtási) helyét. 1563—64-ben a váci török vámon kb. egy év alatt áthajtott 30 248 db szarvas- marha közül 22 048, azaz kb. 74% Csanád, Csongrád, Heves és Pest megyékből és a Jász-Kiskun kerületből indult el (kb. egyenlő arányban), s az utánuk következő Arad, Békés és Bihar megyékből mindössze 6337 db-ot hajtottak fel. Az ezren felüli marhaszámmal szereplő helyek Jászberény, Heves, Kecskemét, Nagykő24 Bökönyi Sándor: A budai várpalota ásatásának á[látcsőntanyaga II. Budapest Régiségei XX. 1963. 400. old. 25 Matolcsi János: A szarvasmarha testnagyságának változása a történelmi korszakokban Magyarország területén. Agrártörténeti Szemle 1968. 1—38. old. passim, főleg 12. és 24. old. 26 Gaál László: A magyar állattenyésztés múltja. Bp. 1966. 40. old. 70. sz. jegyzet. 27 Matolcsi J.: i. m. 25—26. old. 28 Ezt implicite Gaál László tételezi fel, (i. m. 41. old.) a kistermetű korábbi és nagytermetű későbbi marhák csontleletei közt szerinte meglevő „alaki és bizonyára alkati hasonlóságok” alapján, míg Matolcsi (i. m. 24. old.) úgy véli, hogy „nem lehet egy adott fajta konkrét jelenlétéről beszélni akkor, ha a csontmaradványok között még a típusra vagy fajcsoportra való leletek sem találhatók”. 29 Jankovich Miklós: Adatok a magyar szarvasmarha eredetének és hasznosításának kérdéséhez. Agrártörténeti Szemle 1967. 30 Bökönyi Sándor: Die Haustiere in Ungarn im Mittelalter auf Grund der Knochenfunde, „Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa”. Bp. 1961. 90. old. 62. sz. jegyzet. 30
