A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 3. 1976 (Debrecen, 1976)

Tanulmányok - Makkai László: Adatok és kérdések Debrecen törökkori agrártörténetéhez

hez tartozó földek.7 A Tócótól keletre (miután Torna egyrésze már korán, másrésze a XVII. századra beolvadt a város lakóterületébe) északon 1438-ban Szalóksámson puszta jutott vásárlás útján Debrecen bitokába8, délen pedig a XVII. századra a korábban elpusztult Fancsika, Bánk és Haláp olvadtak be a debreceni határ ligeterdős hátsági részébe.

Mindebből még nem lehet semmiféle gazdasági fordulatra következtetni. Annál inkább fordulatra mutat azonban a XIII. és XIV. század fordulóján a Tócótól nyugatra meginduló terjeszkedés, éspedig a Tócó jobbpartján húzódó löszös mezőgazdasági sávra s azon túl még nyugatabbra a Hortobágy és mellékvize, a Kadarcs (vagy Kösély) völgyébe, azoknak füves, fás árterére. A legkorábbi szerzemény Zám és Csécsfalva (1297) a hortobágyi puszta délnyugati sarkában, a következő ezektől északra, Máta (1311) ugyancsak a Hortobágy folyó jobbpartján, együttesen nagyterjedelmű, sajátosan legelőnek alkalmas térség, amiből következtetni lehet arra, hogy azidőben Debrecen már jelentős állattenyésztésbe kezdett. Ezután, de mindenesetre 1411 előtt, amikor összeírták a debreceni uradalom tartozékait, Mátán kívül már szerepelnek a Hortobágy balpartján Balmaz, Aszalós és Apa puszták, e két utóbbi később Kösélyszög vagy Kadarcskerület néven szerepel, mivel a Hortobágy és a Kösély-Kadarcs folyók közé estek. A hortobágyi pusztának a Tiszáig érő meghosszabítását, Ohat pusztát Debrecen 1672-ben váltotta magához.9

De már ugyanebben az időben Debrecenhez tartozik a hortobágyi ártér és a Tócón túli homokos hátság közti löszös mezőségen az 1307-ben megszerzett Elep, Fegyvernek és Cuca, majd valamikor 1435 előtt, mikor a szomszédos szepesi nemesek a már ott birtokos debrecenieket háborgatták, Ondódtelke, Lombi-Szentkereszt, Kamaráshalmatelke és Facsát.10 11 Ezeknek a pusztáknak (korábban lakott helyeknek) bekebelezésével Debrecen mintegy harapóba fogta a Tócó jobbpartján alakult Macs, Pallagmonostor, Рас, Szepes, Hegyes, Szent- györgy, Zelemér és Ebes falvakat, amelyek azután részben a török kor háborús viszontagságai, de főleg Debrecen vonzása révén elnéptelenedtek és а XVII. századra vásárlás vagy zálogbavétel révén a debreceniek használatába kerültek.11 Ez a mezőségi terület kínálkozott elsősorban szántóföldnek.

Az 1411,1429 és 1435. évi megerősítő oklevelekben felsorolt 20 (és fel nem sorolt, de szintén Debrecenhez tartozó további 2) puszta már az eredeti faluhatárnak sokszorosa volt s a helyzet teljesen megfelelt annak, hogy Debrecen a XIV. század közepén mezővárosi rangra emelkedik. Ebben kétségtelen szerepe van földrajzi helyzetéből eredő kereskedelmi gócpont voltának, ezzel kapcsolatos virágzó kézművességének s természetesen annak is, hogy egy igen előkelő bárói család, a Debreczeniek uradalmi központja és lakhelye volt. De történészeink által e méltán hangsúlyozott ismérvek mellett, korábban is kifejtett nézeteimhez ragaszkodva12, úgy vélem, hogy mint a legtöbb hazai mezőváros, úgy Debrecen is városprivilégiumát nem utolsó sorban annak köszönhette, hogy a megszerzett pusztákon nemcsak egyetlen faluhatárnál jóval tágasabb, hanem a jobbágytelki kötöttségektől is mentes területen gazdálkodhatott. Mivel tehát a

7 Uo. 97. old.

8 Uo. 102. old.

9 Uo. 100. old. és Ohat-ra OL U et C f. 90. No. 103. Balogh István szíves közlése.

10 ZoltaiL. Ismeretlen részletek... i. m. 96. old.

11 Uo. 105. old.

12 Mák kai László: A mezővárosi földhasználat kialakulásának kérdései. Kelemen Lajos Emlékkönyv, Kolozsvár, 1957.

27