A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)

Levéltári fórum - Béres András: A Hortobágy fejlődéstörténetének vázlata és levéltári forrásai

több nem. Az is pedig - mindegyik gulyás és bojtár előadása szerint — csak harmadfű és tavalyi; nagy marha egy sem. Egyedül Balla Mihály előtt való gulyából esett el Szent György nap olta tizennégy darab, de hogy ennek nem éppen a szájfájás volt az oka, azért hihető, mivel a közt nagy marhák is voltak. Kétségkívül a rossz teleltetés következésében hullott el".

„Mikor a szájfájás elmúlik, akkor a marhák nyelve és szájok padlása le- hámlik s a lábokba vivődik le a betegség maradványa, amelyből lábfájás származik. Ez tartósabb a szájfájásnál, mert eltart két vagy három hétig is, de még eddig minden rossz következés nélkül. Ezt azzal orvosolják, hogy késheggyel megszúrván a dagadt és neki tüzesedett lábat vérbocsátanak belőlle, mely gyógyítás módja helybenhagyható. A szájfájást semmivel sem gyógyítják, hanem csak a természetre bízzák, pedig ha ecetes vízzel, üröm, vagy zsálya főtt levével lehetne a szegény beteg marhák száját és nyelvét mosogatni, még hamarabb megszabadulhatnának a szájfájástól és ennek következése: a lábfájás sem lenne olyan tartós. Ezen két féle, de nagyon szelíd természetű betegségről csakhamar felvennék magokat a marhák, ha a tavalyi szárazság és a sovány teleltetés után már az idén jobb táplálkozások lenne. De az időnek mostoha járása miatt ez a boldogságok nincsen. Mert emiatt mező sincs olyan, mint más esztendőkben szokott lenni; vize sincs mind nyájnak annyi, amennyi máskor volt. Nevezetesen a Kovács László előtt lévő gulya felette nagyon szenved a víz nem léte miatt. Nem lehetett nagy megindulás nélkül azokat a sokféle hangú bőgőseket hallani, melyekkel apraja nagyja egyformán szakadatlanul kérték a nagy forróság miatt bennek származott szomjúságok oltására a vizet, kínjokban a száraz vályút nyalták".

„Csak annyi vizecskét találtunk egyik kútban, mely a betegeknek talán-ta- lán elég volt; a másik kútnak a fenekét láttuk s a még egészséges marhák szomjan maradtak egész éjszaka. Ha a forró napok fognak járni és a víznek ily szűkibe lesz még továb is ez a gulya; e lesz az, amelyben a legtöbb kárt fok lenni. Sőt ha az idén ki fogütődni - amit Isten ne adjon - az a ragadó és pusztító betegség a dög, félő, hogy ez a gulya semmivé lesz."

Közel százötven év távlatában is elgondolkodtató tény az, hogy milyen gondot jelentett jószágtartónak, pásztornak és a gazdaságoknak a folyton ismétlődő s évekig elhúzódó betegség és annak számos velejárója. Természetesen ez is nagymértékben befolyásolta a jószágállomány és a pásztorok számának alakulását, de a hosszas tapasztalat megteremtette a gyógyításnak kialakult formáit,36 a védekezés előfeltételeit, amelyek között több ártézi kút fúrása már komoly eredménynek számít, különösen ha a későbbi időszakot vesszük figyelembe.37

így született többek között 1815. július 7-én Szentgyörgyi József és Szegvári István orvosdoktorok relátiója szerint az a rendelkezés,38 amelyben: „phi- sicus uraimék által elmúlhatatlanul szükségesnek ítéltetvén az uralkodni kezdett marhadögnek eltávoztatására elegendő számú kősónak minden gulyákhoz minél előbb leendő kiadása és a marháknak sóval való provideáltatása".39 Sokféle betegség említésével, s azok gyógyítási módjával találkozunk a tanácsi jegyzőkönyvekben, amelyek a pásztorok hagyományai révén a népi gyógyászat36 Nagy Czirok László: Pásztorélet Kiskunságon. Bp. 1959. 179. old.

37 Zoltai Lajos: Debrecen vizei. Debrecen, 1935. 11-32. old.

38 HBmL. IV. A. 1011/k., 343/1815.

39 HBmL. IV. A. 1011/a. 1829. jún. 22. 242. old. 508. sz. Béres András: A jószág sózása, sózóvályú. Ethnographia. LXXVI. 3. 1965. 456-461. old.

138