A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 2. 1975 (Debrecen, 1975)

Tanulmányok - Vörös Károly: Hajdú-Bihar megye újabb helytörténetírása (Tapasztalatok és problémák)

bemutatását. Mert ha egy-egy községmonográfiában az iskola történetéről még olvashatunk is adatokat, nem egyszer valóban gondosan kidolgozott fejezeteket is, a tömegműveltség többi, és napjaink felé tartva volumenével az iskolai műveltséget egyre jobban elborító eleme már vajmi kevéssé kerül tárgyalásra, - kivált akkor, amikor az már megszűnik a néprajzi érdeklődésbe még bevonható sajátlagosan paraszti műveltség lenni és benne egyre nagyobb szerephez jutnak a városi polgári-kispolgári, majd a munkáskultúrából egyre bőségesebben átszivárgó elemek. Ezeknek az elemeknek, éppenúgy, mint közvetítőiknek: mindenekelőtt - a különben politikailag sem érdektelen - helyi sajtónak, a műkedvelésnek, a mozinak, a vendéglői zenének, a kölcsönkönyvtámak stb. {hogy csak néhány kiragadott példát említsünk) kutatása eddig még csak kevéssé kielégített helytörténeti kívánat maradt. Persze mindezzel és kivált ezt továbbfejlesztve az életmód történeti kutatásával szemben támasztott igény esetén már felmerülhet a kérdés: egyáltalában mennyiben tekinthető mindez általában is a sajátos történeti kutatás feladatának? - nem, inkább a néprajz, ill. a szociológiai feladatai-e ezek? Kétségkívül sok szempontból jogos volta ellenére is e kérdésnek, úgy véljük: e területek megközelítésében a történésznek is megvannak a maga sajátos, másra át nem hárítható kötelezettségei: legfőképpen azáltal, hogy a múlt ilyen irányú jelenségeit már csak a jelentős részben levéltári forrásanyag használatához kapcsolódó történeti ismeretei folytán is elsősorban ő alkalmas elhelyezni a múlt valóságos és sokoldalú folyamatának rekonstrukciójában.

Mindezen - s éppenséggel új- és legújabbkori: a napjainkat is előkészítő és megalapozó, vagy legalább is befolyásoló - folyamatok körébe vágó kérdések kutatásának ilyen háttérbe szorulása kétségtelenül visszavezethető a vonatkozó és éppen a helytörténeti kutatás szintjén felhasználható forrásanyagnak, ill. lehetőségeinek nem kielégítő ismeretére. Ha nem is lehet feladatunk, mégis legyen szabad utalnunk éppen a dualizmus, valamint a két világháború közötti korszak társadalmi mozgásának és e mozgás kultúrában, ill. az életmódban figyelemmel kísérhető tükröződésének olyan forrásaira, mint pl. a képviselőválasztói névjegyzékek (ahol a cenzus változásával, csökkenésével tárulnak fel a társadalomnak a cenzus révén pontosan körülhatárolható, egyre mélyebb rétegei), vagy az ipartestületi nyilvántartások, munkakönyvek a munkásosztály útját, az ipar állandóan áramló munkásutánpótlásának csatornáit illetőleg; a polgárkönyvek és a virilis névjegyzékek elemzése a polgárság-kispolgárság mozgását (térben, időben és a társadalmi munkamegosztásban) segít nyomon követni; az árvaszékek iratai, a hagyatéki leltárakban, az életmód tárgyi kereteinek alakulására tartalmaznak alapvető adatokat; egy-egy helység a helyi sajtóból rekonstruálható moziműsora, vagy műkedvelői műsorainak a főszolgabírói iratokban fennmaradt dokumentumai éppen úgy, mint egy helyi kölcsönkönyvtár jegyzéke a közízlés és ezáltal a tömegkultúra alakulásához: a valódi kultúra behatolását elősegítő, vagy gátló tényezők megismeréséhez adhatnak forrásokat. Levéltáraink - és idézett segédleteinek tanúsága szerint a Hajdú-Bihar megyei Levéltár is -, könyvtáraink, múzeumaink az eddig általában használtnál gazdagabb, az eddig vizsgált jelenségeknél - még a kutatási korlátozások által megvont határokon belül is - tágabb perspektívát adni képes forrásanyagot őriznek.

Kétségtelen, hogy e problémák felsorolásánál ismét felmerülhet a jogosnak látszó kérdés: nem maximalizmus-e a helytörténeti kutatóval szemben

125