A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-1790-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből)
telességükben legbiztosabban megtartani és szemérmetlenségüket az oktalanságok elkövetésétől megtartóztani''.5 A templomban és az iskolában azt a meggyőződést csepegtetik beléjük, hogy állandó elnyomás állapotában élnek - s mivel uralkodni nem tudnak, ez lelkűket a bizalmatlanság, az irigység és a bosszúállás vágyával s a társas érintkezéstől való félelemmel tölti el. Az is határozott meggyőződésük - ezt minden eszközzel ki kellene irtani - hogy a kálvinista szekta magyar vallás. Ez a vélemény olyan mély gyökeret vert közöttük; a köznép teljesen át van attól hatva, hogy a római katolikusok német hitűek. (Ez az eredetiben is magyarul.) „Most már az a meggyőződés is kialakult, hogy a kálvinisták Magyarország benszülött lakói - rajtuk kívül mindenki más idegennek és bevándorlottnak tekintendő." A vallási gyűlölet nemzeti gyűlölködéssel párosul, a helvét hitűe- ken kívül mindenkit ki akarna űzni az országból. „Mivel a tájék főfoglalkozása az állattenyésztés és -kereskedelem, a marhák közt való szüntelen forgolódás révén az emberek átveszik azok tulajdonságát - ezt legjobban azok tudják, akik itt élnek - és ezáltal valóságos vadakká válnak."6 „Arról nem is kell beszélni, hogy a kálvinista, eleve elrendelésről szóló tan és a csalárd s igaz beszéd különbségéről szóló tanítás milyen jellemvonásokat fejlesztett ki bennük. Mindenesetre ebből az erkölcsi meggyőződésből ered szerfeletti vakbuzgóságuk és hitbeli türelmetlenségük, amelyről az egész tiszántúli egyházkerületben — főleg Szabolcs, Szatmár, Bereg és kisebb mértékben Bihar megyében, valamint Debrecenben és Szatmárnémetiben is - tanúságot tettek, amikor részben nyíltan, részben titokban azon igyekeztek, hogy a katolikusokat kizárják a céhekből." „Debrecen népe még világosabban elárulta érzelmeit, a mostani évben a városban a gonosz emberek okozta gyakori tűzvészek alkalmából. Ezeket ugyanis minden alap nélkül a németeknek, és ez ürügyön a katolikusoknak tu- iajdonitották. Ezen a címen akadály nélkül fenyegették őket, annyira, hogy azok pánikba estek, sokan közülök, akiket vagyonuk nem akadályozott ebben, a veszélytől való féltükben elmenekültek a városból, igen sokan pedig már elszánták magukat, hogy házukat eladva, elmennek, másutt állitván fel házi oltáraikat."7 Egy újabb fejezet a városigazgatás szervezetével foglalkozik. Amit mond, hihető is - bár eddig más forrásból ilyen részletesen ezt nem ismertük. Szerinte egyetlen ember igen rövid idő alatt a város egész lakosságát meg tudja mozdítani. „Ugyanis a biró intésétől, - vagy ha az nem református - a köztük legtekintélyesebbtől, aki egyben az egyházban is fő tisztségviselő — függ az egész nép. Intézkedését egy fél óra alatt az utcakapitányok és tizedesek révén egyenként minden egyes polgár megtudja."8 A jelentés írója - nem minden tapasztalat nélkül - bár erősen túlozva festi a város kálvinista vallású vezetői és a helyi egyház közti szoros kapcsolatot. Szerinte a református szenátorok és az egyházi vezetők a várost érintő minden egyes ügyet magángyűlésükben előre megtárgyalnak, a katolikus szenátoroknak nincs módjuk a végrehajtást megakadályozni. Részben azért, mert nem függ tőlük semmi, részben a városi javadalmakban való részesülésüket is féltve, befolyásukat nem merik hitsorsosaik javára latba vetni. Ha mégis makacskod- nának, akkor a kálvinisták összehívják a választott hites közönséget, az elöljárókat és a népszószólót is, ezek, mint kálvinisták szavazatukkal mindent keresztül hajtanak.9 95
