A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Balogh István: Debrecen politikai állapota 1790-1790-ben (Egy névtelen emlékirat 1791-ből)
DEBRECEN POLITIKAI ÁLLAPOTA 1790-1791-BEN (EGY NÉVTELEN EMLÉKIRAT 1791-BÖL) Balogh István I. II. József 1790. február 20-án bekövetkezett halála előtt három héttel, január 28-án kiadott rezolúciójával - a türelmi rendelet és a jobbágyok szabad költözését lehetővé tevő parancs kivételével - uralkodása alatt tett minden olyan intézkedését visszavonta, amelyet a trónralépése előtt fennállott rendi alkotmány sérelmére eredetileg léptetett életbe. A császári rezolúció kiadásával egyidejűleg minden tekintetben visszaállította az 1780. november 30-án fennállott állapotokat.1 Az elégedetlenek előbb titkos, majd nyilvános konventikulomokon, később a jogaikba visszahelyezett megyei és városi közgyűléseken tárgyalták panaszaikat, hirdették nézeteiket. A császár halálát követő fél év alatt az ország minden osztálya, csoportja és rétege hangot adott valami módon követeléseinek, várakozásainak. A császári rendelet az országot akkor már hónapok óta izgalomban tartó, a lakosság minden osztályát - kiváltságosakat és a jobbágyságot - egyaránt átható elégedetlenségét nemhogy megszüntette volna, hanem még fokozta. A szenvedélyes vitákban, panaszbeadványokban és röpiratokban megnyilatkozó rendi, nemzeti és vallási sérelmek, a centralizált, abszolút kormányzás ellen évtizedeken át hangoztatott panaszokról e hónapokban nemcsak a kormányhatóságok, hanem a széles nyilvánosság is tudomást vehetett. A zavaros, egymásnak is ellentmondó követelések és a forradalmi hangulat hatására a kormánykörök - az első hetekben — úgy látták, hogy az ország függetlensége helyreállításának utolsó kísérlete után, a szatmári békével megszilárdított államszövetség és az uralkodóház törvényes uralma is megrendült. E vélekedést a különböző ügynökök jelentései minden módon igyekeztek alátámasztani. A jelentések szerzői főleg a radikálisan szélsőséges Tiszántúl néhány megyéjét tartották veszélyesnek. Szabolcsot, Szatmári, Bereget és Zemplént emlegetik elöljárónak, olyannak, amelyekben a kálvinista és magyar köznemesség az irányadó. A megyék mellett a Tiszántúl - sőt ezidőben az ország - legnépesebb városa, Debrecen szerepel a jelentések között. Ok is volt rá: több évtizede meggyökeresedett a város ellen a gyanú, hogy vallási egysége, népességszáma, magyarsága, gazdasági és kulturális súlya miatt csak ez képes dacolni az uralkodó államvallással és a felsőbb rendelkezések ellen gyakran tapasztalt erős ellenkezése elsősorban az uralkodóház stabilitásának aláásását szolgálja. Debrecent a jelentésírók az uralkodóházra a valóságnál jóval veszedelmesebbnek ábrázolták.2 93
