A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban
sebben nyomult előre Erdélyben, s Apafi Mihály 1687-ben aláírja a balázsfalvi szerződést, amely valójában az önálló erdélyi fejedelemség megszűnését jelentette. Noha Apafi fejedelem még élt, a helyzet tényleges ura Erdélyben a császári haderő lett. Ezen még az sem változtatott, hogy 1690 őszén - Apafi ez év tavaszán hunyt el - az erdélyi rendek Thököly Imrét fejedelmükké választották. Ugyanis ez a fejedelemség alig tartott egy hónapig, s az erdélyi rendek 1691. februárjában már Lipót királynak esküdtek hűséget12, amit megelőzött Lipót 1690. októberében kiadott rendelete, a Diploma Leopoldinum, melyben a király rendezte Erdély ügyeit.13 Erdély önállósága véglegesen és teljesen megszűnt, s Erdéllyel együtt Debrecen is a Habsburgok fennhatósága alá került. Jogi állás tekintetében ezzel rendkivül veszedelmes helyzet állt elő, hiszen mint kamarai birtokot Bécs bármikor, bárkinek eladományozhatta, s hogy mennyire veszedelmes volt a város jogi helyzete, azt az is igazolja, hogy a váradi püspöknek máris sikerült elismertetnie dézsmálási jogát, amit mutat, hogy a kiváltság elnyeréséért folytatott tárgyalások során e kérdés a debreceniek számára megfelelő módon nem látszott elintézhetőnek.14 Amint Szabó István megfogalmazta, ebből a helyzetből „csak a szabad királyi városi jog emelhette ki" a várost,10 s a debreceni vezetők nem késlekedtek. 1692-ben Bécsbe indult három nevezetes személyiség, Dobozy (II) István, Komáromi Csípés (II) György és Pósalaky János, hogy Debrecen számára e kiváltságot a királytól megszerezzék. Dobozy István és Komáromi Csipkés György tanult, külföldet járt, művelt tanácsnokok, Pósalaky János pedig Debrecen főjegyzője. A küldöttek kétséget kizáróan rendkívül eredményesen tárgyaltak, hiszen 1693. április 11-én kelt rendeletében I. Lipót Debrecent szabad királyi várossá nyilvánította, s a kiváltságlevélért 20 ezer rénes forintot kívánt.16 De nem csupán a küldöttek, Debrecen vezetői is ügyesnek bizonyultak. Igaz, elég sok sarcot fizettek ki már eddig is, alig képzelhető azonban el, hogy éppen arra szorultak volna, hogy Várad császári parancsnokától, Laport ezredestől vegyenek fel kölcsön 11 ezer forintot. Pedig ezt tették, amit csak 1697- ben fizettek vissza, az ezredes követelésére, felemelve a városban az 1 porcióra eső adó összegét 8 rénes forintra.1' Igen valószínűnek látszik, hogy részben a császári főtiszt kedvében igyekeztek járni, hiszen az kamatra adta a kölcsönt. Egyúttal pedig nem akárki előtt akarták bizonyítani elesettségüket. A kiváltság elnyerése kétségkívül nagy eredmény volt, hiszen megszüntette a városnak azt a bizonytalan jogi állapotát, amelybe került. Annyival inkább, mivel 1687 óta az országgyűlés jóváhagyása nélkül a király nem emelhetett újabb településeket a királyi városok közé, s így Debrecen követei nem is vehettek részt az országgyűléseken, mindaddig, amíg ez a megerősítés be nem következett. Innen van az, hogy többen a szabad királyi városi rang tényleges elnyerését nem 1693-tól, hanem 1715-től számítják. Szabó István is azt vallja, hogy „a királyi diploma magában még valóban nem jelentette az adományozott jog teljességét, ehhez ... az országgyűlés becikkelyezése is kellett".18 Noha a szabad királyi városi jog vitathatatlanul nem emelkedett törvényerőre, Debrecen feje fölül 1693-ban Lipót diplomája mégis eloszlatta a bizonytalanságot, de a súlyos adózást és egyéb veszedelmeket - mint látni fogjuk - nem. Mielőtt azonban összefoglalnák, hogy a diploma után milyen kötelezettségeket teljesített a város, ki kell térnünk annak a - több helyen említett, sőt részletesen is feldolgozott - városon belüli robbanásnak rövid ismertetésére, 9