A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Bevezetés
BEVEZETÉS A Hajdú-Bihar megyei Levéltár alapvető feladatának tekinti a levéltári anyag egyre szélesebb körben való megismertetését. Közelebbi és távolabbi múltunk felbecsülhetetlen értékű forrásait, az ezekre épülő tanulmányokat azzal a szándékkal igyekszünk a most útjára indított Évkönyvünk lapjain a kutatók és az érdeklődők számára elérhetővé tenni, hogy ezáltal is elősegítsük • népünk, szülőföldünk múltjának igaz megismerését. Szerzőink helytörténeti témákat dolgoztak fel, hogy ezzel is gazdagítsák helytörténetírásunkat, megalapozottabbá tegyék a jövőben elkészítendő monográfiákat. Évkönyvünk első számában a megye, a Tiszántúl, de nem egy esetben az ország életében is fontos szerepet játszó Debrecen történetével foglalkozó tanulmányok láttak napvilágot. Több tanulmány a város gazdaságtörténetének egy-egy kevésbé ismert kérdését elemzi, a legújabb kutatásokat is figyelembe véve. A társadalmi-politikai jellegű írások szerzői a város bonyolult gazdasági-társadalmi struktúrájának ismeretében keresik a valóságos történelmi helyzet ábrázolásának lehetőségeit. Betekintést kapunk a város művelődéstörténetébe is. Évkönyvünk első számának tanulmányai - akárcsak a jövőben megjelenők - elsősorban előtanulmányként kívánják szolgálni szülőföldünk távoli és a közelmúlt történeti szintézisét, de szeretnének hozzájárulni az országos jellegű és jelentőségű problémák megoldásához is. a Szerkesztő 5