A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban
JEGYZETEK 1. Lásd: Debrecen 1903. 10-11. Az emléktábla a régi Komáromy-ház faláról 1914 októberében került mai helyére. 2. 1676. március 27-én született a Zemplén megyei Borsiban. 3. S. Szabó, 1936. 46-54. 4. E kérdésekre részletesebben lásd pl. Csobán, 1940. - vagy Zelizy, 1882. c. müvét. 5. Lásd az 1658. augusztus 30-án Debrecenben kiadott hadi rendeletét, amely szerint minden kihágást igen szigorúan kívánt megtorolni. Egyházkerületi Nagykönyvtár. Debrecen, Kézirattár. R. 2579/461. A rendeletre Fekete Csaba hívta fel a figyelmemet, amiért ezúton mondok neki hálás köszönetét. 6. Vö.: Zelizy, 1882. 844. sköv. 7. Lásd pl. Komoróczy, 1955. 40. sköv. 8. Szűcs, 1871. II. 449. 9. Uo. 448. - Közben ki is békültek egymással, de valójában sohasem javult meg a viszony és Thököly sohasem bocsátott meg a debrecenieknek. Thököly kétségkívül a szomszédos falvakban szállt meg 1680-ban. De az sem felel meg a valóságnak - már ekkor sem, később sem -, hogy a városban ne lettek volna kuruc-érzelmü rétegek, hiszen tudunk Thökölynek Debrecenből származó katonáiról. Pl. Horváth Györgyről, s a később nagy szerepet játszó Mónay Pálról stb. Lásd pl. HBmL. IV. A. 1011/a. 23. 105. 228. old. - Csak azt említjük még fel, hogy a kurucokkal tartó Vay Áciamot 1675-ben a császáriak Debrecenben fogták el. Esze, 1955. 10. A Böszörményből rendszeresen Debrecenre törő császári csapatokra és a debreceniböszörményi vezetők közötti alkudozásokra számos feljegyzés található a Debreceni Városi Tanács jegyzőkönyveiben. HMmL. IV. A. 1011/a. 22., 23., 24. - Thökölyhez való viszonyukra, a böszörményiekkel való pörlekedésükre és a császári csapatok rablásaira kitűnő bizonyítékot nyújt a Debreceni Diarium. - Csűrös, 1909, 529-546. 1910. 51-95., 223-253, 354-375, 566-596. 1911. 37-67, 161-203. 11. Lásd Zoltai. Pártütő cívisek. Debreczeni Ellenőr. 1899. jún. 14. 12. A kérdésekre lásd pl. Szilágyi, 1898. VII. 442, 444-446, 473, 485-488. - A török már előbb kinevezte (június) Thökölyt fejedelemnek. 13. Lásd pl. Zelizy, 1882. 852. - A Diploma részleteit - benne Debrecen Erdélyhez csatolását — Lásd Szűcs, 1871. II. 485-486. 14. Az egész kérdésre lásd' pl. Szabó, 1938. 244-256. 15. Uo. 244. 16. Uo. - Lásd még Koncz-Herpay, 1915. - Az oklevélből a közelmúltban olyan részletek kerültek közlésre, amelyekben a három debreceni követ érdemei is olvashatók. Komoróczy, 1973. 74-75. - Az oklevél természetesen olvasható. Koncz-Herpay 1915. c. munkában, de pl. Zelizy, 1882. 853., 857. is. 17. HBmL. IV. A. 1011/a. 24. 49. old. - Vö.: Zoltai, 1905-6. 12. old. A kamat ezer forint volt. A Diarium 10 ezer forint adósságról szól, de valószínű az idézett jkv. alapján Zoltai is 1 i ezer forintról ír. 18. Lásd Szabó, 1938. 245. és 253. - A vélemények a kérdésben irók és debreceniek között egyaránt megoszlottak. A Debreceni Hírlap 1893-ban szemrehányással illette a város vezetőit azért, mert elfeledkeztek a 200. évfordulóról. A választ Zoltai Lajos adta a Debreceni Ellenőr 1893. március 9., majd 1895. március 20-i számaiban. „A Hírlapnál csodálkoznak, hogy a város semmit sem tervez. Ne csodálkozzanak, hiszen Szűcs István szerint is csak 1715-ben lett teljes a jog. Ennek megfelelően a 100. évfordulót sem 1793- ban, hanem 1815. február 12-én ünnepelték nagy pompával. Legyenek hát türelemmel, s tartsák tiszteletben a hagyományt, a multat, várjanak 1915-ig." Hasonlóan nyilatkozik az említett másik újságcikkében. Lásd a Debreceni Ellenőr számait. - A Koncz-Herpay munka 1915-ben került kiadásra. - A kérdést még érinteni fogjuk. 19. Az a kérdés nincs kellően tisztázva, hogy milyen összetevők miatt robbant ki a felkelés. Megítélésünk szerint döntő tényező volt a város vezetésével szembeni elégedetlenség, de gazdasági, adóztatási problémák is szerepet játszottak a magisztrátus elleni lázadásban. 20. HBmL. IV. A. 1011/a. 23. 62-273. old. különböző napokon bejegyezve. — A kérdés feldolgozására lásd Varga, 1966. 147-157. - Zoltai Lajos elítélte a felkelést. Úgy vélte, hogy sokan lehettek a lázadók és a tanács nem mert mindenkit felelősségre vonni. Miközben elítélte a lázadást, kifejezésre juttatja azon álláspontját, hogy a várost meg kellett menteni. A zendülők tudták, hogy a sarcot nem kerülhetik el, tehát a kényszer is azt parancsolta, hogy az elmenekültek házait feltörjék és így gyűjtsék össze a pénzt. Igen, ez kár, de a tanács elfutott, mi lett volna, ha teljesen üresen marad a város és a tatárok 21
