A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)

Bényei Miklós: Debrecen reformkori művelődéstörténetének néhány kérdése

receni képviselői, szószólói is. Példaként említhetjük a kiváló agrártudós, Ba- lásházy János vagy a takarékpénztárat propagáló Telegdi Kovács László nevét. Korhangulatot fejez ki Szűcs István tanári székfoglalója: határozottan állást foglal a haladás forradalmi htjával szemben, s helyette a „hosszabbat, de csendesbet 's bátorságosbat" magasztalja.78 Hasonlóan beszélt Vecsei József filozófiai professzor is: ,,a' polgári társaság' életét, annak rögtöni elfolytása által ujjászülni nem lehet ... a' józan reformátor a' polgári társaság törvényein való javítást ott kezdi mindenkor, ahol azt elődei félbehagyták... 's igy aztán a' kor' leikéhez illő csendes javítgatás által, kétség kívül több jót tesz, mint tehet a' mindent elpusztító féktelen újítás rögtön támadt fergetegére".70 Jelenlegi ismereteink szerint a debreceni közélet szereplői közül egyedül Könyves Tóth Mihály jutott el a forradalom szükségességének felismeréséig, a függetlenségi törekvések megértéséig: „a francia forradalom és francia irodalom tett exaltáltá s enthusiastává annyira, hogy én az 1848-i nemzeti mozgalmakban és függetlenségi küzdelemben öntudatosan és a szó teljes ereje szerint lelkesülten vettem részt” - írja önéletrajzában.80

Nehezen találtak visszhangra a reformkor eszméi a város vezetőiben, egyáltalán a patrícius rétegben. Hosszú ideig közömbösen szemlélték a politikai harcokat, az országgyűlési követek utasításaiban jóformán nyoma sincs a kor nagyszerű küzdelmeinek, változásainak.81 Megdöbbentő tény, hogy a zsidók betelepedésének engedélyezése ellen az 1839-40-es országgyűlésen is felléptek, sőt, 1844-ben az országgyűlési ellenzék és általában a protestáns főrendek, képviselők nagy megbotránkozására petíciót terjesztettek elő, a zsidók polgárjogban való részesítésének elhalasztását kérve. Talán még megdöbbentőbb, hogy a szenátus és a nagytanács a hivatalos beleegyezése nélkül benyújtott petíciót a botrány után sem tartotta szükségesnek visszavonni.82 A városvezetés csak 1847-ben tette magáévá a liberális ellenzék követeléseit, az akkori követutasítás már hasonult a megyék többségéhez.83

A gazdasági, társadalmi és kulturális liberalizmus, a kapitalizálódás irányába mutató eszmék kicsiny, bár egyre bővülő tábora a nagykereskedők, a szabad foglalkozású értelmiségiek (főleg az ügyvédek és az orvosok), kisebb mértékben a kézművesek, a birtokosok és az egyháziak köréből verbuválódott Ök álltak a kapitalisztikus vállalkozások (takarékpénztár, vasútépítési terv, gőzmalom stb.) élén, ők kezdeményezték a városfejlesztést, az egészségügyi ellátás újjászervezését, a művelődésügyet előremozdító intézkedéseket stb.84 A korra jellemző ellentmondás e csoporton belül is jelentkezett: többségük mereven ragaszkodott a város társadalmi szerkezetének feudális kötöttségeihez, ebben a vonatkozásban hallani sem akart a reformokról.85 Azaz támogatta a progresszív irányú gazdasági és kulturális törekvéseket, de ezeket retrográd társadalmi-jogi keretben kívánta megvalósítani.

A reformkor szellemi és politikai mozgalmai leginkább az ifjúság - a kollégiumi diákok, a fiatal értelmiségiek - körében kavartak hullámokat.86 A főiskolások az olvasó társaságban fejtették ki nézeteiket. Az 1830-as évek végén és az 1840-es évek elején született dolgozataikból, verseikből kitűnik, hogy a kor való problémái - az anyagi és szellemi haladás, a szabadság, a cenzúra, a nemzetiség, a hazaszeretet, az örökváltság, a népnevelés, az esküdtszék, a zsidóemancipáció stb. - foglalkoztatták őket. Lépten-nyomon politikai mondanivalóra bukkanunk még a költeményekben is. Teljesen hiányzik viszont a teológiai téma. Határozott célkitűzésük az európai műveltség befogadása, a nyugati országok vívmányainak a hazai viszonyokra való alkalmazása. A liberális, ha197