A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Bényei Miklós: Debrecen reformkori művelődéstörténetének néhány kérdése
leges becslésekre vagyunk utalva. Egy szemtanú írta 1837-ben a debreceniekről: „olvasni, írni mindegyik tud",11 ezt azonban aligha vehetjük szó szerint. Vissza-visszatérő panasz például, hogy a tanoncok egy része analfabéta.14 Az 1869-es népszámlálás idején a hat éven felül népesség 20%-a vallotta magát írástudatlannak, ami akkor országosan a legjobb eredmény.15 A reformkorban ennél valamivel kedvezőbb lehetett a helyzet. Az abszolutizmus két évtizedében ugyanis a betelepülők és a külvárosiak számának tetemes gyarapodását nem követte az iskolahálózat megfelelő ütemű fejlesztése; „egy számítás szerint a hatvanas években a felnövekvő generációnak mintegy harmada maradt iskolai oktatás nélkül".16 Minden jel arra mutat tehát, hogy a művelődés szempontjából alapvető írni-olvasni tudás tekintetében Debrecen a reformkori átlagot mesze felülmúlta, itt volt a legkisebb az analfabetizmus. Gimnáziumi oktatás a Kollégiumban és a piaristáknál folyt, hat évig. A Kollégiumban fokozatosan csökkent a tanulók száma: 1825-1830 között 550-570, az 1830-as években 440-470, a következő évtizedben viszont csak 300-340, majd 240-300.17 A kegyesrendieknél az apró hullámzásoktól eltekintve állandóan 80-100 fő körül mozgott a létszám, csak a korszak végén süllyedt le 60-70 főre.18 Mindkét helyen többségben lehettek a más vidékekről, városokból ideérkezett diákok; 1847-ben a Kollégium 282 gimnazistája közül csak 120 helybeli.19 Talán nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük, hogy ez a szám korábban sem volt sokkal magasabb. Azaz a létszámcsökkenés oka elsősorban a Kollégium vonzáskörzetének beszűkülésében kereshető. Az akadémiai tagozat, a főiskola egyébként változatlanul megtartotta vonzerejét. Bölcsészeti, jogi és teológiai tanfolyamait évente 550-650 hallgató látogatta, sőt 1833-ban 718-an iratkoztak be. Az 1840-es évek második felében itt is törés következett be: 1844-ben 652, 1846-ban 559, de 1847-ben már csak 426 tógátus diákot számláltak össze.20 Akárcsak a gimnáziumban, a főiskolások között is kisebbségben voltak a debreceniek. A végzős diákok jelentős része eltávozott Debrecenből : tanítónak, prédikátornak, ügyvédnek, tisztviselőnek stb. mentek. A városban maradók és a pár esztendei távoliét után visszatérők közül került ki a helyi értelmiség és a hivatalnoki gárda utánpótlása.21 A szakoktatás legfontosabb intézménye a Rajzoskola, amely a Kollégiumban működött. Eredetileg az iparostanoncok képzésére szolgált, de legszorgalmasabb látogatói a gyakorlati (főként mérnöki és hasonló) pályákra készülő kollégiumi és piarista diákok. 1846-ban a három csoport együttesen 151 fő.22 Több kézművesmesterségnél (asztalos, ács, kőműves, fazekas stb.) kötelezővé tették a rajztanulást és rajzvizsgát. A céheknek kellett gondoskodni az inasok rendszeres iskolába járásáról, ezt azonban gyakran elmulasztották. Az inasok és segédek is szívesen elszabotálták a vizsgát. Ennek ellenére a reformkori debreceni iparosok és iparossegédek nagyobbik hányada elsajátította a szakrajz alapelemeit, szert tett némi esztétikai képzettségre.23 A korszak végén, 1847-ben még egy „tanítás gyakorlati intézet" létesült a szabócéh jóvoltából. Vasárnaponként gyakorolhatták itt a szabóinasok a már-már elfelejtett olvasást, írást, számolást.24 A leendő kishivatalnokok, alacsony beosztású gazdasági alkalmazottak, az igényesebb, de a gimnáziumot sokalló iparos, kereskedő és gazdálkodó családok gyermekei számára szervezték meg a Kollégiumban a polgári iskolát (schola realium vernacula). 1839-ben indult a tanítás, kereken 20 tanulóval; később sem igen emelkedett duplájánál többre ez a szám.25 1838- 1842 között működött — szintén a református egyház irányításával - a leánynevelő intézet. Látogatottságáról nem tesznek említést a források.26 A leányok 13 Évkönyv 1974 193
