A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején
Két év bemutatásából az is kiderül, egyik évről a másikra új pásztorokkal találkozunk, tehát a változásokat is nyomon tudjuk kísérni. A nyájak körül nagy gondot jelentett tavasszal a nyírás. Az időtől függően ezt rendszerint áprilistól júniusig végezték el. Gyakorta találunk feljegyzéseket arra vonatkozóan, hogy a pásztorok a Nyirő-höz való hajtás idején a vetésekben sok kárt tettek,154 ezért 1794-ben szigorú szabály volt, hogy: „a juhokat Nyírás végett senki béhajtani ne merje, hanem nyírja minden gazda a' magáét a Kadartson innen ki mutatott helyen". A juhosgazdák egyébként a juhok „felszámlálását" és a bélyegzést is ez alkalommal végezték el, a gyapjút pedig itthoni lehetőségek mellett „külországban" értékesítették. Az 1830-as években divatba jött a juhíürösztés,155 A Hortobágy folyón felállított juhfürösztő a folyó halászati jogának bérlésével együtt a hortobágyi árendátor birtokában volt, s Kátai Márton 1836-ban a nagyiványiaknak megengedte, hogy 8000 darabnál több juhukat a Hortobágy vizében megúsztassák. De miután ezt szerződéssel nem kötötte ki a várossal, a csárda haszonbérlőjét elmarasztalták és megtiltották, hogy juhokat saját hasznára úsztatásra fogadjon.156 A város ugyanis jelentős jövedelemtől esett el, mivel 1839-ben is Pá- linkásy János negyven ezüst forint lefizetése után nyert engedélyt a várostól arra, hogy 2500 db birkajuhát a Hortobágyban megúsztassa és május 25-én megnyírhassa a hídnál.15' A pásztorok ebben az időben juhkosarakat készítettek a Szálka hídjánál, amelyeket minthogy a nagyjószág számára kijelölt plá- gán belül állítottak, s a csóvákat is elrontották, a tanács széthányatta.158 Egyébként a juhok tudatos tenyésztésére vonatkozóan már a XVIII. század végén találunk utalásokat, ugyanis 1793-ban a Helytartó Tanács Német Mihály sövényházi plébánosnak a Juhok tenyésztéséről és a selyem juhokról szóló összefoglalását a magyar nyelven recomendálja.109 1798-ban pedig információt kér arra vonatkozóan, hogy „béhozódott-e már itt nagyobb termetű és fajú gyapjas juhok tenyésztése, minémü előmenetele van annak, vagy mik az akadálya, és mimódon lehetne azokat el háritani". Fényes Elek viszont 1847-ben már arról értesít:160 „Juhot csak közönséges magyar juhot tenyészt Debreczen, s a megyének mezőségi része. A nemesítést csak nem régen kezdték el, már is több helyeken nagy tökéletességre vitt finom birkanyájakat láthatni". A juhtartás természetesen egyre szaporott, hiszen annak gyapját, tejét és tej származékait, a bőrt, s magát a juhot egyaránt értékesítette,161 tehát a város a juhtenyésztésben nagy hasznot látott, ezért mindig igyekezett megfelelő legelőterületet biztosítani a Hortobágyon inneni részen, hogy a jószágállomány fejlődését elősegítse és fellendítse.162 Sertés A sertéstartás is nagy múltra nyúlik vissza a debreceni Hortobágy viszonylatában. 1694 tavaszán, tekintettel arra, hogy a sertések nagyon sok kárt tettek az utcák rontásában, s a város körüli legelőkön a legelő felturkálásával, elrendelte a sertések Hortobágy mellé való kihajtását. 1756-ban már arról értesülünk, hogy a sertésnyájak legelőhelyét is kijelöli a Borsóson, Ludason, Fekete réten és Zámon a Halas környékén. Később az Árkuson túlra a csécsi és dersi határra is kerültek sertésnyájak. A nagyobb sertéstartók külön nyájakban tartották szalontai, még inkább mangalica típusú sertéseiket, amelyenek száma néha csak pár ezret, de a XIX. század közepétől a 10, 12 ezret is meghaladta.163 A sertéstartás folyamatos növekedése igen sok gondot okozott a legelőterüle182
