A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Béres András: Debrecen város legelőgazdálkodása a Hortobágyon a XIX. sz. elején
hálynak parancsoltam, hogy egyik lóra felülvén azokat a Telekre hajtsa be, de midőn hajtani kezdte volna azonnal a lógerbeliek ki lóháton, ki gyalog utánuk nyargalván, magamat a szekér mellett megtámadtak, fejes botokkal vertek hozzám, öléssel is fenyegettek, de kezemben lévő hosszú nyelű baltámmal oltalmazván magamat, engem ugyan nem bántottak, de Kocsis Szegedi Mihálynak neki rugaszkodván, egy szürke lovas, ahoz keményen vert egy fejes bottal. De meg nem üthetvén az előtte lévő marhákat visszazavarta és visszakergették a lógerbe." Azt is szóvá teszi, hogy ez a ráérő nép a drága dologidőben nem dolgozik, az ott általmenőket pipázva számlálja, zabolátlankodik, az erőszaktól sem riad vissza, gyakran pénzzel oda utazók biztonságát fenyegetik. A provisori jelentés hasonló eseményről számolt be augusztus hónap folyamán.18 A sorozatos határsértések miatt nem csoda, ha határainak s legelőjének védelmében Debrecen városa a bűnösök megfékezésére Szabolcs megye hathatós, kemény közbelépését kérte. A debreceni polgárok természetesen nem elsősorban az ilyenek miatt panaszkodtak a hortobágyi legelőkre, vagy az ottani legeltetésre. A Hortobágy- gyal határos legelő, amelyet a Nádudvari Osztály-Könyvből az 1794-1804. közötti évekből is alkalmunk van megismerni,19 általában minden hortobágyi legelőre jellemző „ez a' föld kaszállónak is eléggé alkalmatos, melyről példa adatott 1795-ik esztendőben a' Szállás földeket meg kaszáltatván, vágynak benne jó féle lapályos helyek, melyek a leg jobb füvet termik; vágynak benne székes porongok is, amellyek tavasszal leg jobb legelők, de canicularis melegben, kivált szárazságban meg száradnak. Egy szóval legelőnek ez a' plága jó és alkalmatos, a' minthogy ember emlékezetétől fogva, mindenkor legelőnek használtatott". A hortobágyi legelő tehát néhol csupa szik, néhol szikporongos, néhol lapály os helyekkel rakott, helyenként hátas földek is találhatók. Ez a legelő egyszer a szélsőséges időjárás, máskor a Tisza féktelen áradása, az ezt követő jószág között pusztító dögvész zavarta az állattartás menetét, a pásztoréletet. Árvíz idején a Tisza szabályozása előtt kis része maradt szárazon. A hátasabb részekről ugyan hamarabb elhúzódott a víz, de nagy része állandóan sásas, gyékényes, zsombokos, hasznos legelőt alig ad. A lecsapolás előtti Hortobágy vidéki föld általában szikes, száraz és meleg természetű, ezért rajta csak hűvös és nedves években van állandó mező. Száraz és meleg években a legelő júniusban már rendszerint elapad. Ezen a földön tehát egy darab felnőtt szarvasmarhának gyarapodás melletti táplálására közepes években másfél holdnál kevesebbet adni nem lehet. Ha ennyi területen a marha meg nem él, akkor az időjárás oly rossz, hogy száz holdon sem él meg. Ha viszont a területen egy marhára ennél kevesebb jut, az gyarapodást, sőt eső nélküli száraz evekben megélhetését veszélyezteti. Ezt igazolja nem csupán a debreceni határban, hanem a hasonló legelőföldekkel bíró balmazújvárosi, tiszacsegei, nagyiváni, nádudvari és angyalházi gazdák évtizedek során szerzett tapasztalata is. 1788-tól a Forgáchiana Commissio Rendelése (a debreceni határhasználat szabályozása) megjelenésétől kezdve már nem nyolc, hanem hat számos állatra mértek egy nyilas földet.20 A vágó marhának külön a városhoz közelebb osztották ki a legelőterületet. Gyakorta megesett, hogy a legelő teljesen elsült, a nagy szárazságban nem csupán legelő, de a vízhiány is nagy gondot okozott. Nem egyszer más határokról is a debreceni földön levő Hortobágyhoz, vagy a Sárosérhez hajtották itatásra és némi legeltetésre a jószágot, vállalva a zálo11 Évkönyv 1974 161
