A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 1. 1974 (Debrecen,1974)
Szendrey István: Debrecen a Rákóczi-szabadságharcban
Ehhez talán nézzük meg a további tényeket - de gondoljunk a már elmondottakra is. Elsőként lássuk a valós történelmi-politikai helyzetét városunknak. Ügy véljük, senki számára nem lehet kétséges, hogy Erdély hanyatlásával és bukásával Debrecen valóban lehetetlen jogi helyzetbe került - amint arra próbáltunk rámutatni. A szabad királyi városi jog megszerzése ebből az állapotból emelte ki, mégha terhes, a vele szemben alkalmazott, olykor kíméletlen zsarolások nem is hagyhatók figyelmen kívül. S amikor lehetetlen körülmények között, szinte hihetetlen módon sikerült a királyi kiváltságot megszerezni,68 kirobban egy szabadságküzdelem Bécs ellen: és a szabad királyi városi jogot országyűlés még nem hagyta jóvá!!! Voltaképpen az a helyzet, hogy Debrecen odaadó Rákóczi-hűségével e jog végső jóváhagyásától eshetett volna el. S ha az egész várost nem is, de vezetőit, vagyonos elemeit nem olyan fából faragták, hogy amit egyszer megszereztek, arról egykönnyen lemondtak volna a bizonytalanért. Különösen vonatkozhat ez Komáromy Györgyre és Pósalaky Jánosra - nyilván másokra is -, akik nem hihető, hogy lemondtak volna „szerzeményükről''. De mit tehettek: védelmük semerről nem volt, s igaza van Szűcs Istvánnak és Esze Tamásnak is: amikor minden oldalról biztosították magukat, akkor hódoltak meg, úgysem tehettek volna mást!!! Eme állásfoglalásunkat lentebb még igyekszünk tényekkel támogatni. Nézzük meg azonban előbb Debrecen „másik arcát" is. Mint mondottuk, egyedül Esze Tamás vizsgálta eddig e kérdést érdemben. Ha talán van is némi túlzás abban, miszerint „Debrecen volt az egész Tiszántúlt behálózó szervezkedés legfontosabb góca",69 az aligha lehet kétséges, hogy valóban az itt élő volt kuruc tiszt Mónay Pál is szervezte Debrecen környékén a fegyveres felkelést.70 Az is nyilvánvalóan helytáll, hogy erről a szervezkedésről tudtak a Kollégium diákjai és talán 1704. évi zendülésük, összeütközésük oka professzoraikkal álláspontjuk különbözőségében is rejlik, hiszen a professzori karból - mint látni fogjuk - egyetlen tudós szolgált csupán a kurucok oldalán. A diákok pedig harcolni akarnak és harcolnak is.71 Tudjuk, Esze Tamás ide menekíti családját a Debrecenből származó feleségével. A híres szervező brigadérosnak nem volt így nehéz összeköttetést tartani a debreceni elégedetlenekkel és a bihari kurucokkal. S hogy voltak ilyenek, azt igazolja; Esze Tamás ezredében 1706-ban 52 debreceni kuruc katona volt.72 A kurucok között harcolt Debrecenből pl. Domokos Ferencz brigadéros, sümegi főkapitány, aki 1708. decemberében hunyt el, árváit Tholdi Pál, Debrecen harmadik jegyzője nevelte, de ő is korán elhunyt.73 A seregben található Szabó Tamás fő- és Szatmári Ferenc alhadnagy és mindvégig - a nyugalmas debreceni professzorságot a nehéz háborús feladatok hűséges végzésével felcserélő Huszti István.74 A további kutatások bizonyára még több harcosról tudnak majd beszámolni. De a város vezetőségének ehhez a kuruc elemhez édes-kevés köze van; vagy éppen semmi. Hogy mennyire lebecsülték, nem szerették a kurucokat, arra már láttunk több bizonyítékot. S ez az ellenszenv most is eléggé kölcsönös. Ez a „tolvaj" népség - amely többször megkapja még e jelzőt a debreceni vezetőktől - már régóta a Debrecen és Derecske között elterülő ligetes határban bujdosik. Ezen a részen verték meg a város két szenátorát. 1703. június 1-én pedig Pósalaky János jegyzőt, akit másfél év múlva megint szinte félholtra vertek ugyanazok a kuruc katonák.75 Ezek a katonák - már akiket eddig 16
