Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915
— 28 És nincs erő, mely a lezajlót Visszafordítaná: Nap nap után elment betöltve A kiszabott határt S mi érezzük, hogy életünkből Egy év megint lejárt És óh mily év volt ez! Hozott ránk Bút, gondot és sanyart .. . Fejünkre gyászt tőn és szemünkből Kinos könyüt facsart; Mély csüggedésbe ejte gyakran ......... D e nem. Az elmúló év utolsó napjai visszahoztak téged — s ne legyen csüggedésről szó ott, ahol az ifjúság elé a kötelesség hű teljesítésének, a haza forró szeretetének olyan eszményi példáját lehet odaállítani, amilyen te vagy. Neved dicsőségének sugarai átjárják, átmelegítik a kebleket — és büszkén hordja gyászát szeretett családod; büszke reád a város, amely szült,— intézetünk, amely hőssé nevelt,— az ezred, amelynek dísze vagy, — s az a Mária-Kongregáció, amely emlékedet imáiba foglalja. S amidőn most átadunk szülőföldednek, amely „Bölcsöd volt s most sírod is,“ a keresztény hit megnyugvásával válunk el tőled a viszontlátás reményében és azzal a biztos tudattal, hogy nemes példádból megtanulja ifjúságunk, amit hazánk legszomorúbb korszakának költője mond: „Az Úr bölcs, jó, ő adja nekünk Az édest, keserűt; Amazt fogadd hálaadással Ezt gyáván ne kerüld! Ő hordja a roppant világnak Örök nagy gondjait . . . Őröm- s búban, élet- s halálban Kössön hozzá a hit! Hangozzanak fennen szívedben Az erkölcs szavai, Légy — a magas célt nézve — ember, Keresztény, hazafi!
