Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915
és szégyenletes jelenség volt, amidőn épen a VIII. osztályú tanulók, akiknek a jó ineveltségben példát kellene mutatniok, tiszteletlenül viselkedtek, az intézettel szemben kötelező engedelmességet nyíltan megtagadták, sztrájkoltak és 19 órát igazolatlanul mulasztottak, ami intézetünk történetében mindenkoron szégyenfoltja fog maradni ennek az osztálynak, amelyet tanárkari megrovásban kellett részesíteni. Évközben egy had- bavonult VII. o. tanulót bizonyítványhamisítás miatt az ország összes intézeteiből és egy V. o. tanulót nagyfokú romlottság miatt iskolánkból kellett kizárnunk. Rendetlenkedés, igazolatlan óramulasztás miatt 8 tanuló kapott osztályfői megrovást; többszörö's engedetlenség, a rossz magaviselet hibáiba való ismételt visszaesés miatt pedig 13 tanuló igazgatói megrovásban részesült. Reméljük, hogy a zavaros viszonyok okozta krízisen már túl vagyunk s a mindinkább ránk nehezedő csapások, a múlt hibáin való okulás egyes szülői házakat s a környező társadalmat is a tanulóifjúság jobb befolyásolásra, az iskola céltudatos nevelési munkájával egyetértő közreműködésre fogják indítani, s így ezen fegyelmi visszaesésből mihamarább visszatérünk előbbi rendezett és egészséges fegyelmi állapotainkba. Az ifjúság elhelyezése. A tanulók közül 105 a gimnáziummal kapcsolatos Szent-István-finevelőintézetben (29%), 4 felszolgáló és 1 kispap a papnevelő intézetben volt elhelyezve, a többi részben a szüleinél (36.5%), részben — s ezek elég nagy számot tettek ki — idegeneknél fogadott szállásokon (34.5%), 2 városi árvaházban lakott. A tanáritestület figyelme kiterjedt a szállásokon elhelyezetteknek házi viselkedésére és munkálkodására is. A szállásokat időnkint meglátogatta s könnyebb ellenőrzés és a házi munkásság biztosítása céljából részükre házirendet írt elő. A szállásokról az igazgatóság pontos nyilvántartó könyvet vezet, amelyben a szállást jellemző minden körülményt bejegyeznek. Diákszállásaink általában gyengéknek mondhatók, aminek oka nagyrészt úgy a szállásadók, mint főleg a tanulók szegénységében rejlik. A tanáritestület a látogatások tapasztalatai alapján ismételten alkalmatlanoknak talált diákszállásokat beszüntette. Tanulmányi állapot. A tanítás az érd. róm .kath. Státustól — 55 —