Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1915

rk. Státus középiskoláiban működő tanárok egyesületének ügyeit intézte el a tanári testület, mint annak középponti vá­lasztmánya. Hivatalos látogatások. Majláth Gusztáv Károly gróf, v. b.t.t., erdélyi püspök úr őnagyméltósága, miint legfőbb igazgatónk az év folyamán többször egyes órákon látogatott, oktató és buzdító szavaival tanított s lelkesített, ezenkívül minden nagyobb szünet előtt és után,előfordult fegyelmi esetek alkalmából, valamint ahányszor csak ezen tanévben valamely útjáról székhelyére visszatért, külön exhortációt intézett az egész tanulóifjúsághoz: közölte vele az örvendetes híreket, elébe tartotta másutt szerzett épületes tapasztalait, aggodal­maiban vigasztalta, s a mai súlyos viszonyok közt a szorgal­mas tanulást, kitartó munkát és intenzív lelki életet lelkűkre kötötte. Zomora Dániel, pápai praelátus, kanonok, püspö­ki biztos úr október 15., november 29. és 30., december 16., január 28., február 1., 3., 8., 16. és 17., április 4., 5. és május 18. napjain végezte hivatalos látogatását, megjelent továbbá az ifjúság lelkigyakorlatain és elnökölt a vallásiam vizsgálatokon. Fejér Gerő dr., tb. kanonok, státusi előadó úr január ho 31.-től február hó 3.-ig hivatalosan látogatott és intézeti rovan- csolást végzett, tapasztalatainak eredményeit a tanáritestület­tel tartott értekezleten közölte. Szentimrei István, tan- ker. kir. főigazgató úr a június hó 21.-én tartott rendes érettsé­gi vizsgálatokon elnökölt. Valláserkölcsi állapot. Intézetünk már kiatholikus jellegénél fogva azt a feladatot szolgálja elsősorban, hogy növendékeit a valláserkölcsi nevelés áldásaiban részesítse, meggyőződéses katholikusokká nevelje, helyesen gondolkozó, nemesen érző és az emberi élet erkölcsi értékét igazán átértő ifjakká képezze. E cél elérésében a tanáritestületet hathatósan támogatta és irányította Püspök Urunk őnagyméltósága, aki évközben hétszer gyűjtötte össze az egész ifjúságot, a katholikusokat és nemkatholikusokat egyaránt s hozzájuk buzdító beszédeket intézett: így az év elején, a második félév kezdetén, a nagyobb szünetek után s a közös szentgyónások előtt. Azonkívül, mint a kath. tanulók egy részének rendes gyóntatóatyja, hetenkint minden szombaton délután, s más napokon is, meghallgatta

Next

/
Thumbnails
Contents