Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1914

26 —

Mindnyájan lelkünk teljes összeszedettségével fohászkodtunk magunknak és hazánknak, sőt az egész emberiségnek ezen egyik legértékes bb javáért Szentséges Atyánktól, a római pápától februárius hó 7.-re rendelt engesztelési napon, a melyet megelőzőleg közös szentgyónást végeztünk, azután ezen Európa szerte megtartott nagy könyörgő-napon résztvetünk a székesegyházban tartott szentmisén, közös szent áldozáson, délután 6 órakor pedig a szentség imádáson és a litánián. Buzgó imáinkkal mi is résztvettünk a nemzet nagy küzdelmében, amelyet nemcsak a csatatereken folytat, hogy ellenségeit mielőbb tartós és tiszteséges békére késztesse, hanem a templomokban is, hogy mint Mózes könyörögjön, amíg fiai harcolnak.

Katholikus Anyaszentegyházunk volt fölemelő támasza és méltó vigasztalása lelkűnknek a kemény megpróbáltatások ezen szomorú napjaiban Az egyház mint a legjobb anya nemcsak az ö végtelen kegyelmeivel erősített, hanem dicső ünnepeinek földieken felülemelkedő hangulatával is fölemelt és megvigasztalt. Ennek egyik emlékezetes példáját tapasztalhattuk és élvezhettük azon szentbeszédben, amelyet a fönséges húsvéti ünnepkörben Szporni János, tanár úr a felsőbb osztályuak- hoz intézett.

„Az örök és változatlan egyház alleluját zeng és diadallal újjong a dicső husvét ünnepkörében most épen úgy, mint más husvéteken.

Pedig ki zenghet mostan diadalt, ki énekelhet alleluját, amikor az országra kiáradott az anyák keservének mérhetetlen tengere; a fiatal hitvesek sajgó fájdalma: apák búbánatának elbeszélhetetlen némasága; testvérek és gyermekek szomorú siralma.

És az egyház mégis alleluját zeng és nem tántorodik vissza saját diadalénekének hangjától, mint ami szerfölött idegenszerű ez időben.

Ezzel magát az egyház ismét az igazság rendíthetetlen kősziklájának tanúsítja, akinek részvevő áldott kezei a halhatatlanság gyógyító erejével kötözgetik az emberiség sebeit.

Az egyház olyan biztos a maga vérrel áztatott igazságai