Katolikus Főgimnázium, Gyulafehérvár, 1913
— 30 — dadi kalifa operett-kivonatot előadta a vonós zenekar; 6. Eötvös József b. Végrendelet-ét szavalta Löw Károly I. o. t. s a műsort 7. az ifjúsági vegyeskar Winter P. Kalypsó-jából énekelt Vadász-kar-ral zárta be. Széni Imrének, az ifjúság védőszentjének ünnepén a székesegyházban ünnepi beszédet mondott Lesiyán József vallástanár, a szokásos ünnepséget az erre alkalmasabb közeli vasárnapon, november hó 9.-én délután 5 órakor tartottuk meg az intézet földiszített tornacsarnokában előkelő és nagyszámú közönség előtt élén a székeskáptalannak illusztris tagjaival. Az ünnepség műsora volt: Náray-Lányi: Ének Szent Imre hercegről, előadta a vegyeskar; 2. Ozorai István: Zászlótartónkhoz, szavalta Keresztes László V. o. t.; 3. Beleznay Antal: „Ave Mária duett (celló és hegedű) harmonium kísérettel, előadták: Riszner Mariska II. o. t. és Riszner Ida V. o. t.; 4. Ünnepi előadást tartott Bodó Ferenc tanár, aki Szent Imre hercegnek, hazánk nagy fiának áthatóan rajzolt jelleméből követendő normáid találóan kiválogatta és lelkesítő módon fejtegette azokat az emberi kiválóságokat és életkészségeket, amelyeknek elsajátítására tanulóinknak fontos szükségük van. A műsort folytatták: 5. Ziehrer C. M.: „Ébresztő álom“ ouverture, előadta a vonószenekar; 6. Szepessy László: Szent Imre sírja, szavalta: Gruber Vilmos VI. o. t. s 7. Resch L. György: Őszi rózsa, fáj a lelkem műdalát előadta az intézeti vegyeskar. November hó 19.-én, Szent Erzsébet napján tanulóifjúságunk a székesegyházban ünnepi szentmisén vett részt, azután az intézet torna- csarnokába vonult, ahol Szporni János tanár tanulságosan és nagy hatással fejtegette Arpádházi Szent Erzsébetünknek viszontagságos és dicsőséges életét; a tanulóifjúság szép éneke egészítette ki ezt a kegye- letes intézeti ünnepet. Nyilvános ünnepséget rendezett intézetünk 1913. december hó 8.-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén a Boldogságos Szűz tiszteletére s az erdélyi püspökség újjászervezésének kétszázados évfordulója alkalmából. Előkelő és díszes közönség vett részt a délután 5 órakor feldíszített, tornacsarnokunkban rendezett ünnepségen, amelynek műsora a következő: 1. Müller: „Deum omnes ágnoscite!“, canon, előadta a vegyeskar; 2. Rákóczy Béla tanár ügyesen kidolgozott ünnepi beszéd keretében tanulságosan fejtegette az Immakuláta eszméjét, összegyűjtötte a magyar kódexirodalomnak legszebb helyeit, rámutatott nemzeti művészetünk nagy alkotásaira, amelyeknek fenséges tárgya a Szeplőtelen Fogantatás; 3. P. Hennig: „Dicsérjük Jézus szentséges szűz Anyját“ énekét előadta a